Arany János: Buda halála; Q 11191

- 89Regős: /folyt./ Gyöngyvér: Hajnal: Gyöngyvér: Hajnal : Gyöngyvér : Keleti pusztákra szomorúan néz ki, Hogy mily nagy az ország s kicsiny az б fészlci Mint rácsba először befogott vadlállat Mozgásra elég tért s nyugtot se* találhat, Jár fel-alá mindig, lép néhányat s vissza, Fejével a rácsot sikeretlen zúzza: ügy, fala/i közt jár hunok fejedelme; Gyorsabban a testnél hánykódik az elme: Ha ül is, ha áll is, ha fekszik, ha alszik.: Ez nem pihen ugy se' álmába' viharzik. /Előfüggöny hirtelen szét. Buda sátrának belseje, késő este van. A sátorban Hajnal rakosgat./ /néhány pillanat múlva megjelenik/ /Gyöngyvérhez, halkan, fájdalmasan/ Hogy urak a minap tanácsra begyültek S ide-oda gyéren, hallgatva leültek: Mindjárt üresebb lőn a nagy üres sátor, S jobban mut

atá, mily népes vala máskzor. /nagyon megértőn/ Buda, szegény lelkem, hajtja magát, mint a •Kézzel nekilódult függő tereh, hinta; Haragja csak üzi, nem szünilc sokáig, Mint a megütött hab, ereje fogytáig. De majd tán estenden csillapszik a vére. /fájdalmasan legyint, mint, aki semmi jót nem Nagy félelem állt bé, a harag helyére, Félelem és bánat kezdte szivét vájni, Mint seb, ütéskor nem, azután szok fájni.