Arany János: Buda halála; Q 11191

- 28 Regős: /Derengő fények időnként megvilágitják./ Még Budaszálláson Etele is mulat, Ott tartja vigasság és rokon indulat; Buda egyik legszebb palotáját lakja; Nem is igen készül haza Etellakra. Veszi hegyes tőrét, az aranyos metszőt, Szeretetből irja, szeretetből küldi Szerető kivánság gondolata szüli, írja Ildikónak, Aladár anyjának, Valamennyi között első asszonyának Udvara diszével fejedelmi társa Vigadni siessen, föl Budaszállásra. Buda neje, Gyöngyvér, is sürgeti jöttét, Hogy Aladárt lássa, első fi-szülöttét; Ő maga is sinli, hogy távol a gyermek, S messzi van egymástól lobogó szerelmek. Örömáldomásra, irja, hogy evégett Fölveri hadastul az egész hun népet, Veri elébb vadra, aztán lakomára: Hova édes társát szerelemmel várja. Köti hun-kötéssel cifra selyem tokját, Maga és az asszony tudja csupán bogját. /Előfüggöny mögött lassan világos lesz, csupa napfény minden/ Ildikó azonban feljőve, mint hajnal, Rózsa telyes képpel, szőke arany hajjal; Jöve napkeletről, hol a hajnal támad; Fénye, vidámsága Etele urának.