Csokonai Vitéz Mihály: A’ özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak; Q 10338

- 3 - / Prológus A szindarab, amelyet most játszani fogunk, megérdemelné a bemutatást, ereklye volta miatt is. í'öbb, mint százötven éves. Voltaképpen ez az első igazi, iró-irta magyar szindarab, amely fennmaradt. Hem kegyeletből mutatjuk be. Hanem azért, mert ma is élvezetes és tanulságos. Hogy akkor mért nem hagyjuk, hadd beszéljen magáért? Mért állok én ide mégis elöljáró beszéddel, amely már természeténél fogva olyan látszatba keveri ezt a darabot, mint amely mentegetésre vagy védelemre szorul? Csak azért, mert olyat mondhatok, ami az irószerezte élvezet és tanulság ráadásképp felkeltheti bennünk azt a megható érzést, amelyet az irói hősiesség látványa nyújt. Aki ezt a szindarabot irta, az valamirevaló szinházban sohasem volt, de - már ő is! - a magyar drámairodalmat akarta megteremteni. A hajdani kicsapott diák, az éhkoppal küzdő tanárhelyettes: Csokonai Vitéz Mihály huszonhat éves, volt, araikor ezt a vig játékot megirt a, 1799-ben egy somogymegyei faluban, olyanban, ahova tán még vándorkomédiások sem vetődtek el. Kezdő szerzőnek még nem nevezhetjük. Szindarabforditásait, szini kísérleteit, főleg pedig terveit akkor már mondhatni tucatszám terjesztette az "illetékesek", az akkori vándor és helybenüiő draaaturgok elé. Hasztalan: dr

anaturgiánknak