Szomory Dezső: Bella; Q 9424

- 11. /A Nagymama/ heesem, és még csak azt érjem meg, hogy gyermeke legyes, akit dédelgethessek, fölnevelhessek, s annak la az esküvőjére elmehessek, e még csak azt érjem uogy gyermeke legyen, alxt dédelgethessek, fölne* vélhessek, s annak is az esküvőjére elmehessek, s még csak azt érjem meg, hogy acnek is gyermeke legyen, akit imádhassak, a karomon ringathassak - s aztán máz igazan nem kívánok mást, aztán már nem is bánom, ha akár már meg is halok, szegény öregasszony, ha meg is halok.../sir/ Keilltsné: A Nagymama: Édes mama. /fölállva/ Vezess hozzá...Vezess hozzá!... /remegőn, mintha egy hullához menne/ Jesszusom!... Jesszusom!, ••az udvaron megfogott Guszti... hogy vége van... hogy vége van... Keilltsné: A Nagymama: /kitörve/ Oh, a zsivány! /távolodva Keilltsné karján/ Hát mi baja van? Hát mi van? keilltsné: A Nagymama: Keilltsné: A Kag ymama: Hát az van, hogy... Micsoda ? /máz a küszöbön/ :Hogy elájult ée hányt... jesszusom!...jesszusom!... /eltűnnek. / /És most megint a hegedű, egy mély hörgés a g-huxom gyászos magyar néta./