A vidéki színházak ünnepi hete (tanulmányok); Q 8878

- 58 - . mint a hosszadalmas próbák a nála talán gyengébbet elvitték a szerep gyakorlása közben. Igen, vannak belső problémák. Nagyon komolyan fogom fel és helyesnek tartom Horváth elvtárstól annak felvetését, hogy szer­vezkedésünk nem jól sikerült a harmadik évadra, A szinház össze­tétele Összecsapott módon, előnytelenül változott meg az előző két esztendei társulatéhoz képest. Amikor azután rájöttünk, hogy ez mit jelent a feladatok szempontjából, akkor már nem nagyon le­hetett rajta segíteni, de valóban igyekeztünk káderpolitikával ki­küszöbölni azokat a gyengeségeket, amelyeket ez a helyzet a mi szá­munkra ebben az esztendőben jelentett. Horváth elvtárs alapos és megszívlelendő bírálatát úgy­szólván teljes mértékben elfogadom a magam részéről, mert hiszen sokban érintett engem, csupán a díszletek kérdésére szeretnék még annyit reflektálni, hogy más díszletekben játszottuk el a dara­bot Pécsett. Ez is káderdiszlet volt /derültség/, mert szinházunk egyik festője csinálta, aki még sohasem készített önállóan diszle­tet. Gondoltuk, hogy erre az ünnepélyes alkalomra mégis majd nívósabbat fogunk csinálni. Akkor azonban már szinházunk kettésza­kadt, az egyik része velem együtt átment vendégszerepelni Nagy­kanizsára, Horvát-Íj elvtárs kinyomozta, hogy akkor én elég könnyel­műen bizony csak annyit mondtam a díszlettervező kartársnak, hogy ismered te ezt a darabot, ez neked nem probléma, fogj neki és csi­náld meg, mennyi idő alatt- lesz kész és hányszor tudunk benne pró­bálni? Ez nagyfokú lelkiismeretlenség és ezért v áLlalom a rámeső ódiumnak akár száz százalékát. /Derültség/.' Horváth elvtárs birálatában kitért. Harsány i Margit úgy­nevezett szürkeségére, amit Földes Gábor is .aláhúzott, 'Én ezt nein irom alá, ebben messzemenően más véleményen vagyok. Eri Harsány! Margit alakítását kiválónak találom,.Ez nem egészen könnyű szerep. Itt szó volt arról is, ha jól értettem, Horváth elvtárs azt mon­dotta, hogy nem eléggé gyűlöli a tszcs-t* Én tompítani is igye­keztem ezt a szint Harsányiban - már az anyában - még pedig azért," mert az is eszünkbe kell jusson, hogy kivel él Ható Ignác egy fe­dél alatta Egy elvadult, gyűlölködő, tobzodo nősténnyel? Valószí­nű,,hogy ilyen formában már nem. El kellett tehát ezt az anyát valamilyen fokon fogadtatni, nemcsak a férje, hanem fejlődő gyer­meke előtt is. Valamiféleképpen nem óhajtottam az anyát abban az egészen sötét klerikális és ostoba beállításban hagyni, amelyet az 6 maradisága esetleg jelenthetett volna, mert ugy éreztem,hogy ezzel Ható Ignác figuráját erősítjük. Ugyanígy nem egészen értek egyet -a párttitkárnő megsze­mélyesít őjéne к a le szólásával, hogy igy fejezzem ki magamat. Er­délyi IIa 22 éves szinésznő, akinek csakugyan nagy harcot jelen­tett, de kinek nem jelent az anyaggal való leghatalmasabb küzdel­met, hogy egy ilyen párttitkárt a színpadon meg tudjon formálni? Én Erdélyi IIa alakításának sokkal több pozit-iv vonásáról ..vagyok méggyőződve, mint amennyit az eddigi'birálók megtaláltak benne. Igen sok erő, harcis szándák jelentkezett ebben a Bozi­néban és azt meg egészében; nem értem és szeretném, ha Horváth elv­társ válaszában bővebben kifejtené, hogy mintha Erdélyi IIa nem értette volna, hogy mit mond. Ez reám a meglepetés erejével hat,

Next

/
Thumbnails
Contents