A vidéki színházak ünnepi hete (tanulmányok); Q 8878
Az együttesre való törekvés fő célján kivül az előadás legfőbb erénye, hogy nagyszerű lehetőséget ad elsőrendű szinészi alakitások kibontására és olyan művészeket hoz elénk, mint például Baray Béla, Petru Arjoca, öreg főkohász-mester. Nagyszerű fejlődésen megy át, az elavult régihez való ragaszkodásából eljut az újért való rajongásig. Szembeáll fiával, türelmetlen, elégedetlen, nyugdijra vágyó öreg ő, akit felkap és magával ragad küzdelmes életünk forró áradata, és mert emberi anyaga a legnemesebb acél, kiáll minden tűzet, legyőz minden akadályt, és fiatalabb lesz a legfiatalabb aknái. Ezt az Íróilag is nagyszerűen megformált embert femberi egészében, nagyságában a legnemesebb művészi eszközökkel állítja elénk Barsy Béla, ez a nagyszerű szegedi színész. Mozdulatai, reagálásai, szinészi megoldással váratlanok, igazak, meglepőek. A teljes élet az, amelyet Barsy Béla a színpadon ábrázol. Nem merül el a részletekben, cselekvésének fő vonalától nem téritik el a részletfeladotok, minden megnyilvánulása az egészet szolgálja, A mű egészét, s ebben az egészben Petru Arjocanok a legegyénibb színekkel való kialakítását. A többi szereplőkkel való kapcsolata kitűnő. Sztanyiszlavszkij irja egy helyen, hogy a jó szinésznek minden érzékszervét használnia kell a színpadon, éppúgy, mint az életben. Hallania, látnia, tapintania kell. Barsy Béla Arjoca«ja mindig hallja és meghallgatja azt, amit neki mondanak, gondolkodik és azután válaszol, meglát valamit és azután beszél róla, tudja mit akar, célja van, arra tor, öntudatos, és egészében véve alakítása átgondolt, művészi eszközei nemesek. Megszeretteti velünk ezt a fejlődésében ábrázolt, szivünkhöz o~ lyen nagyon is közelálló, fiatalszivü, öreg Petru Arjocát. .Mind a két előadáson láttam a darabot és az első napon Barsy Bélával kapcsolatban olyan érzésem támadt, hogy Barsy Béla talán állandóan rögtönöz. Olyan váratlanok és meglepőek voltak mozdulatai, hangsúlyozása, olyan színpadon születettnek hatottak reagálásai. Elkészültem arra, hogy a második napon sok uj , vagy más dolgot látok majd Barsy tói. Nein igy történt. Megismételte előzőnapi váratlan, s a helyzetek való felismeréséből születő megoldásait. Nyilvánvaló tehát, hogy Barsy sokat rögtönzött,, de a próbákon és az eddigi előadások folyamán, egészen addig, amig alakításának acélszerkezetét meg nem alkotta. Természetes, hogy fog még rögtönözni ebben az alakításában is, hiszen én ugy látom,hogy tipusa annak a művésznek', akinél mindig újra és újra születik valami. Hiteles és szeretetreméltó ez a Petru Arjoca, jellemének összes könnyen javítható hibáival együtt. Átélt^alakitás és ami komoly erénye., hogy nem általánosságban átélt. Érdekes volt megfigyelni fejlődését a két előadáson. De ez általában vonatkozik az előadás összes szereplőire, akik bizony az első napon többet kiabáltak a kelleténél, nem találták a helyüket az ismeretlen • színházban, az uj körülmények között, valahogy nem tudják az első napon megteremteni maguknak azt a bizonyos jó színpadi közéri. zetet. 0 Barsy alakításának erényei mellett még egy-két különösen szép jelenetére szeretném felhívni a figyelmet, például