A vidéki színházak ünnepi hete (tanulmányok); Q 8878
- 205 =» gyarra átdolgozta Földes Mihály". A szinház igazgatója és a darab rendezője ugy látták, hogy Dav-idoglu darabja túlságosan bonyolult, tulsok szálat ölel fel, átdolgozásra szorul és. ezért érintkezésbe léptek Földes Mihállyal, azonban nem sokszor találkoztak vele. Az átdolgozó és a rendező nem tudtak megfelelő módon együttműködni a darab elkészítésén. Igy fordulhatott elő az, hogy az eredeti példány és az átdolgozás között olyan különbségek vannak, amelyek nem mindig szerencsések és az átdolgozás erényei mellett is nagyon sok helyen az eredeti javára billentik a mérleget. Miről is szól Davidoglu darabja ? Resica kohóinak hőseiről, az ellenség gyalázatos mesterkedéseiről, a termelés fokozásának hatalmas lendületéről, apák és fiuk boldog jövőért folytatott harcáról. Rengeteg közös és azonos gond, ismert és szeretett emberek, dolgozó életünk sok szivünkhöz nőtt alakja jelenik meg előttünk ebben a szinttüben. Harcra és munkára lelkesít Davidoglu szinmüve, amely a román dolgozók életének és küzdelmeinek szines rajzával, hőseinek szeretetreméltó ábrázolásával elmélyíti a proletár nemzetköziség nagyszerű eszméjét és mind közelebb hozza egymáshoz a két szomszéd ország dolgozóit. A szinmü hibái Davidoglu néha túlságosan is szines képzelőerejéből és abból a drámaírói tulajdonságából fakadnak, hogy szereti az igen sok szálat bonyolító, sok kérdést tárgyaló és a kelleténél cselekményesebb meseszövést. Igy azután néhány felvetett összeütközés nem bonyolódik ki egészen tisztán, néhol zsúfolttá válik a mü cselekménye és ez az érthetőség rovására megy. Pedig a "Vas és acél" drámai fővonala igen jó. Az azonban már komoly hibája a darabnak, hogy bizony a rendező is csak nehezen hámozhat ki a sok szálból egy fővonalat. Az I. felvonásban harc a minőségi acélért, a II. felvonásban élesen előtérbe kerül a küzdelem az ellenséggel,- amely bizony ebben a darabban ugy elfoglalja a terepet, hogy néha az az érzésünk, hogy csak az ellenség erői működnek. A Hl. felvonás megfeledkezik a II. felvonás végén felvetett drámai konfliktusról, arról, hogy tulajdonképpen Petru Arjoca kisebbik fiának életét áldozza fel, amikor ismételten vállalja a munkát a kohók mellett. Valósággál idilli hangulatban indul ez a felvonás és nehezen, egymásra halmozva az utolsó pillanatban oldódnak meg a felvetett kérdések és derül világosság különböző bonyodalmakra. Davidoglu szerkesztési bonyolultsága nem mindig enged időt a főkérdések teljes kibontására, és komoly hiba az is, hogy a szerencsétlenség, betegség és jónéhány rémdrámai elem szerepel drámai eszközei között. Ez a hiba már a "Bányászok" cimü színmüvében is jelentkezett. Davidoglu drámaírói munkásságát azonban nem ezek a hibák jellemzik. Davidoglut szenvedélyessége, osztályának izzó szeretete, népének felemelése, hőseinek mély ismerete jellemzi, igaz lira, forró romantika, amely olyan jelenetek megirására teszi ót képessé, mint pl. a "Vas és acél" legszebb és legemberibb tiz perce, amikor Pavel Arjoca szerencsétlenül járt vasöntő szemén hatalmas kötéssel a távoli kohók füstjeinek szinét tolmácsoltatja magának édesanyjával. Ez a jelenet a munka szeretetének és a hősi helytállásnak valóságos himnusza.