A vidéki színházak ünnepi hete (tanulmányok); Q 8878

- 176 « Tegnap vita folyt a rendező és a szinész viszonyáról. Ezzel kapcsolatban szeretném megemlíteni, bár erről Lendvai elvtárs majd sokkal felkészültebben tud beszélni, megpróbáltunk Sztaniszlavszkij-módszere szerint dolgozni. Amint Both elvtárs elmondta, sikerült is. Szerintem azonban nem egészen. Miért ? Nem egészen sikerült azért, mert - azt hiszem jó lesz, ha ezt elmondom - az Othellora rendezőnk és a színészek megfeszített munkája miatt csak ugy tudtunk felkészülni, hogy tulajdonképen nem tartottunk sem olvasó, sem megbeszélő, sem rendelkező-próbát, mindez együtt történt. Kaptunk tanulási szabadságot, és utána az első rendelkező-próbán próbáltuk áthidaltli az akadályokat. Tegnap szőnyegre került az a kérdés, vájj On jó-e, helyea-e, ha a szinész a rendelkezőin 'bára megtanulja a szerepét* A magam tepesűfcalUtM el«p.íán csak azt mondhatom, hogy nem jó. Még azt is merem mondani, hogy helytelen, mert - csak ezzel a hasonlattal tudok élni - igy magamra veszek egy kész kabátot, amelyet megpróbáltak rám, nem szabták rám, nem érzem jól magam benne és vagy én török bele, vagy az szakad le rólam, végső fokon elnyüjjük egymást, mire vége az előadásnak. Ez azonban nem természetes, folyamat. A szin-szi fantázia nem működik az íróasztal mellett, mert akkor nagyon egyszerű lenne ez a pálya, hazamegyek kigondolom, mit fogok csinálni, megbeszélem Kiss Istvánnal, hogy mit fogunk csinálni, akkor nem kell próba, csak játszunk. A szinész a színpadon rakja össze я szerepét, ez időben igen hosszú folyamat és ha a fokokat közben átugorjuk, akkor ez okvetlenül káros a szinész fejlődésére és az előadásra. Én igy érzem, de majd mások is hozzászólnak és bizonyára kielégítőbb választ adnak rá. E:yik legnagyobb problémánk az volt, hogy megtaláljuk az előadásokban azt a hangot, ahogy ma kell, vagy kellene klassszikust játszani, azt a lendülő

tot, azt a forradalmi pátoszt, amelyet kivált belőlünk mindaz, ami uj, szép és ami izgató ebben a Shakespeare darabban. Azt hiszem, ezen a téren tettünk előre egy lépést, járható utat találtunk s ez záloga annak, hogy tovább is tudunk haladni majd ezen az uton. Szeretném elmondani, még, - mégegyszer köszönöm, hogy itt vagyok, köszönöm, hogy megnézték az előadást, köszönöm azt a forró hangulatot; amellyel találkoztam, köszönöm, hogy visszaadták a szinésetbe vetett hitemet. Én, aki ezen a pályán ettem kenyeremet már a felszabadulás előtt is, hihetetlen fejlődést tapasztaltam: azt, hogy egy fiatalembernek drukkolnak a szinészkollegák, éreztem velük о kapcsolatot, annyi t adtok, hogy amit én adtam, az már csak természetes következménye volt a felém ára dó segíteni akarásnak, érdeklődésnek, szeretetnek, megbecsülésnek . egészen példátlanul csodálatos dolog volt. Szeretném megköszönni a Honvéd Színháznak ezt a fogadtatást, a Honvéd Szinház keretén belül megköszönni a műszakiaknak, azt, ahogy velünk bántak, a fodrásznak, a szabónak, a díszítőnek:, aki megfogta a kezemet, mert a sötétben nem látok jól és átvezetett a másik oldalra, mert ismeretlen színpadon voltam. Szeretném megköszönni ezt я vitát. Mrjr tavaly is szerencsém volt résztvenni a vitán, rengeteget szívtam magamba és vit-