Dr. Hevesi Sándor: Elzevir; Q 8867

Rikárd: Andersen: Rikárd: Andersen: Rikárd: Andersen: Rikárd: Andersen: Rikárd: Andersen: Rikárd: Andersen: Rikárd: Andersen: Rikárd: /Andersen: Rikárd: - 17 Kálmán volt itt, meg a báró ur. Egy Elzevir-féle értékes Horatiusra akadt. /ijedten/ Csak nem árultad el, hogy nekünk is van egy ritka Elzevirünk? Hová gondolsz? Nem volna békességem tőle. Nincs fogalmad, hogy milyen mániákus némely gyűjtő. Gyilkolni tudna egy régi könyvért. Pedig nem adom el neki. Ezt a könyvet nem adom el senkinek. /Kiveszi a pénztárból és nézegeti./ Igazán gyönyörű! /Megsimogatja és visszateszi./ Aztán - aztán volt itt még valaki. Kicsoda? Miért vágsz olyan furcsa arcot? /Rikárd a Biedermeier-asztalhoz lépett, felvette a vázát és odaviszi a pulthoz, leteszi Andersen elé. 0 maga előbbre huzza a pult külső oldalán álló széket és szintén leül, ugy, hogy a váza kettőjük között áll, persze jóval hátrább a fejüknél./ /odajövet/ Egy fiatal hölgy. Ezt hozta. De kicsoda? Csak annyit árult el, hogy régi jó ismerősöd. /eltűnődve/ Régi jó ismerősöm!? Hogyan lehetne akkor fiatal? És ázép? Gyönyörű! Magas? Barna? /csodálkozva/ Magas, barna! Hiszen akkor tudod, hogy kicsoda? Nem, nem, az nem lehet... Annak már huszonegy éve... Akire én gondolok, az - az már negyvenéves asszony. Oh, ez sokkal fiatalabb. Legfeljebb harminc éves. /csodálkozva nyul az or gonák után/ Es ezt nekem hozta? Nem... És az egész dologban ez a legkülönösebb... Azt mondta, hogy ezt a csokrot Andersennének szánta, a fele ségednek.