Harsányi Zsolt: A bolond Ásvayné; Q 8158

Lenke: Megígérted,hogy elmondod,miről szól p regényed. I\án: A regényt félretettem.Verset irtom. Lenke: Verset? Oroszul? Wem mondhatod el magyarul? Iván: Egy verset csak saját nyelvén szabad elmendani,szerintem nem is szabad leforditani. Lenke: Vagyis én ne tudhassam meg soha,mi vsn abban a versben? Iván: Tanulj meg oroszul.Megéri.Ha most elkezded,egyér mulv? megérted a verset,sőt három év múlva már szépnek is találod. Lenke: És,hogy miről szól a regény,azt sem mondod meg? Iván: Azt akartam megírni,hogy az ember életében csak egyszer lehet szerelmes.És Kirszanovot írtam bele,a kiszanovi tavaszt,a fűzfákat és nyírfákat a Verona partján.És a pataknál sulykolnak az asszonyok,az olyan megnyugtató. Lenke: Kirszancv,az a falu,amiről beszéltél? Iván: Az.Anyámmal minden nyáron ctt voltam. Lenke: Ezt már mondtad./tűnődve/ Az ember életében csak egyszer lehet szerelmes./szünet/ Mekkora lesz a regény? Franciska:/beszalad B.H.keresztül a szinen be a szobájába,András utá: nahejön köszön/ András: Jó reggelt,gyerekekf Lenke: Jó reggelt.--Az Iván regényéről beszéltünk,^Ivánhoz/fagy regény lesz? Iván: Wem abbahagytam. András: Erzsi néni,hogy van? Lenke: Wem valami jól.

Mo

et is panaszkodott,hogy fáj a lába és bement a szobájába lepihenni. András: Feltűnő,hogy az utóbbi napokban mennyire összeesett. Iván: Miattam.Folyton szemrehányásokkal gyötröm magam. András: Ugyan ne képzelődj, öregem. Lenke: Mért gyötörnéd ragad? Irán: Mert az ő titkát megoldottam.Ti azt hittétek,hogy még él.Pedig már régóta nem ő él,csak a várakozása.

Wem volt ő rár élő ember,csak két lábon járó rögeszme.Akkor én betoppantam ide. м^мяииимиимшшииия

шк^^^ í

iM

ffttóiu дг-; i

M'IWI 'fifFCT

ii

^iMit w^

^mmsa'-IH

lffi

ll

i

^H