Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 76 a szerep tehát üresnek, színtelennek és teljesen tartalmatlannak tetszett számomra. Kész mintaképre volt szükségem. Most azonban agyra magamnak kellett kitalálnom, hogyan játszaná el a szerepet ez vagy az a szinész, akinek ismertem a játékmódját és akit lemásolhatnék. Ha meg kitaláltam valamit, jól éreztem magam a szinpadon. A szerep más helyein azonban hiányzott az odaillő mintakép és olyankor minden rossznak tetszett. Vagy véletlenül eszembe jutott egy homlokegyenest más szinész játékmódja, és néhány percre újra feléledtem. Ilymódon tiz vagy még több tipust játszottam el egyetlen szerepben. Minden lemásolt részlet önmagában valóban hasonlitott a mindenkori eredetire, de összevetve mégis teljesen eltértek egymástól. A szerep kontármunka lett, é3 korántsem éreztem jól magam a szinpadon. Ebben a második szerepben már mi sem maradt bennem abból az önelégültségből, amit az Lry csésze te

ában éreztem, és ilymódon Az öreg matematiku

s okozta számomra az alkotás első kinjait, a kinok okát persze még nem ismertem. Az Egy csésze tea próbáin azt gondoltam: Úristen! Micsoda öröm - művészet és alkotás! Amikor azonban Az öre& matematikus

t játszottam, csendben megvallottam magamnak: Úristen, micsoda kin szinésznek lenni! így tehát részben könnyűnek éreztem a művészetet, részben nehéznek. Egyszer mámorítónak, másszor elviselhetetlennek, máskor meg kínzónak és nyomasztónak. És nem is tévedtem. Nincs nagyobb öröm, mint amikor a szinész otthon érzi magát a színpadon,