Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 11 hogy másodszor mondtam: "De nep engedlek Sera nénihez!..." Apám vállat vont és hallgatott, Ezt sértésnek tartottam. - Nem akarnak szóba állni velem! Nos akkor... minél rosszabb, anáál jobb!"Be nem engedlek Vera nénihez! Vera nénihez nem engedlek!" -gon szkodtam tovább szünet nélkül és nem voltam képes ellentállni a belémbujt ördögnek. Éreztem, hogy lehetetlen vagyok vele szemben és félni kezdtem. "De nem engedlek Vera nénihez" - kezdtem újra hosszabb szünet után és akaratom ellenére. Apám fenyegetni kedzett, én azpnban, mintegy a tehetetlenség törvénye szer nt, mind hangosabban és mind makacsabbul .smételtem ugyanazt a buta mondatot. Apám ujjával megkopogtatta az asztalt; leutánoztam ezt a mozdulatot és összekapcsoltam az unalmassá váló mondattal. Apón felállt, én is, és újra ugyanaz a refrén. Apám csaknem ordítani kezdett - ez egyébként sosem fordult elő nála - és én ugyanazt tette' reszkető hangon. Apám erőt vett magán ós egészen lágy hangon beszélt. Emlékszem, hogy ez rendkívüli hatással volt rám és már engedni akartam. De, akaratom elleéére, én is lágy hangon ismételtem el a mondókámat, amitől az gúnyos hangsúlyt kapott. Apám figyelmeztetett, hogy sarokba állit. Ugyanabban a figyelmeztető tónusban mondtam a mondatomat.