Dr. Hevesi Sándor: Bulyovszky Lilla; Q 6013

én nem is éreztem, A mikor aztán a karomba kapaszkodott, éreztem, hogy vissza keli Őt vinnem Ctt a kapitány vette át a kezemből,Ferdinánd arra kérte, hogy vigye őt a hajó másik vegébe, ügy érezte, hogy e pillanatban nem lehet elég messzire Mariétól. Viaszamentem a kajütbe . Marie leplezetlen örömmel fogadott. - öh, már attól féltem, hogy nem jön vissza, A lámpában fogytán volt az olaj ; minden percben kialudhatott. - Istenem,- sóhajtotta Marie,» még a lámpánk iskialszik. - Széthu^zuk a függönyöket s majd világit nekünk a villám. - Nem, nem, akkor inkább sötétben maradok. A táncoló hajó, a szünetlen mennydörgés, a matrózok kiabálása mind a veszedelmet hirdette. Marie szinte gépiesen ismételgette a kérdést: - Non c' © pericolo, capitano. A lámpa egy utolsót sercent és kialudt.- A vihar egész éjen át tartott s nem is sejtette, hogy azok között, a kiket halállall fenyegetett> volt egy ember, aki egy életre szóló emléket köszönhet neki. Reggelre, megszűnt a tenger háborgása, Én a najó orrénál voltam és derűs szemmel nézceia a hullámokat, a melyek emelték a hajót. Egyezerre egy kart éreztem a karomon. - II spericolo e sporto,» mondottam nevetve. - üoitt! - felelte ő,- beszéljünk komolyan. - Ferdinánd? - Alszik a szegény. - Én is sajnálom őt. - Ön nem tudja, mennyire szeret ő engem. - Hiszem, de senki oem fogja elmondani neki, mi történt.