Dr. Hevesi Sándor: Bulyovszky Lilla; Q 6013

- 36 Hármasban vacsoráltunk. Ha a férfiak tudnák,menynyi gyönyörűség rejlik egy, hát még két nő barátságában, talán ujjonganának, de sirnának is azon a napon, a mikor átlépik a határt, a mely átviszi Őket a szerelem országába. Remekül töltöttük az estét. A teát Lilla szobájába hozták, ott ittuk meg, nyitott ablak mellett, ahonnan látni lehetett a Rajnát az Ehrenstein-várhoz vivő hid felett s a halmokat, a melyek a Rajnán tul már hegyekké tornyosulnak. Föltetszett a hold, rávilágított a hegyekről lezuhanó patakokra, a melyek a Rajnáig ömlenek, hogy ott nagy ezüst tükörré szélesedjenek. Alig emlékszem már, miről beszélgettünk, az élő természet e közvetlen hatása alatt. Alighanem Shakespeareról, Hugóról, Goethéről és Lamartineról. Nagy költők megéneklik a nagyszerű természeti tüneményeket és hálából a természet uj gondolatok forrásalt fakasztja ki bennük. Bécsi barátnőnk arra kérte Lillát, hogy ossza meg vele a szobáját. Én visszavonultam és magukra hagytam őket. Hogy ágyamból is nézhessem a holdat, nem bocsátottam le a redőnyöket s az ablakon keresztül láthattam a sötétkék mennyezetet, a melyen hosszú, fehéres ködesik húzódott keresztül,- a tejút - s a vággtelen messzeségben vörösbekékbe és fehérbe.játszó csillag reszketett - az Alderoban. Fólig nyitott, félig csukott szemmel néztem e szép és melankólikus csillagot, a mig elaludtam. Mikor újra kinyitottam a szememet, a melyben még visszatükröződött az azúr égbolt és a csillagfény, ugy rémlett, mintha tüztengerbe pillantanék. Ami az éjjel még kék volt, most mind vörös szinbe omlott. Az ég, a mely pár órával előbb csöndes és áttetsző volt, most mintha lángban úszott volna. Ahajnal lángvörösen hirdette a nap érkezését.