Dr. Hevesi Sándor: Bulyovszky Lilla; Q 6013

- 14 tam, nem a nők-e okai, ha a férfiak nincsenek rájuk tekintettel. Kétszer-héromszor is változtatta a helyzetet, a mellyel nem volt megelégedve, aztán rám emelte a szenét és igy szólti - Azt hiszem, legjobb lenne, ha vállára hajthatnám a fejemet. - Kegyednek mindenesetre,- moridottam nevetve,- de annál rosszabb lenne rám nézve. - Hát nem szabad? - Isten mentet Nem ugy értettem. Sídig szemközt ültünk egymással. Most fölkeltem és melléje ültem. Letette kalapját, selyamkendó't kötött a nyakára vállamra dőlt és kis idő múlva igy szólt: - Nagyon meg vagyok elégedve. Hát ön? - Én? Még nem tudom. - Holnap reggel talán már tudni fogja. Az embernek álmában jönnek a gondolatai. Még néhányszor megmozdult,. mint. a madár, a mely szárnyai alá rejti a fejét, kezo az én kezemet kereste, a melyet gyöngéden megszorított, mintha, jó éjt kívánna, aztán az ajka is szétnyílt, de csak érthetetlen szótago&at rebegett. Aztán elaludt. Sohasem éreztem még magamat oly különösen, mint a mikor a bájos asszony haja hozzám ért és az arcomon átsuhant a lebeHete. Az ő arca gyermeki volt és szűzies s olyan békesség ömlött el rajta, a milyet sohasem tapasztaltam olyan nőnél, a ki a szivemen pihent. Magam elé bámultam, a mig a szemem lecsukódott, meg újra kinyilt és újra lecsukódott. Ajkamat a homlokára nyomtam, szóval ón is jó éjt kivontam neki és nyugodt és csöndes álom vett rajtam erőt. Válenoiennében maga a vonatrendezo nyitotta ki az