Szilánk; Q 5984

lassan bevilágítja az erdészlak egy részét, A tűzhely körül foglalatoskodik Tordai Mária /II, női hang / az erdész özvegye, / MÁRIA / főzés közben mondogatja/ î Alig akad már zsir, liszt sincs elég, mit adok nekik, ha elfogy? Meddig tarthat még? Mind többen lesznek. Jönnek a szomszéd falvakból, a hegyekből, még a városból is, VERA /beront / : Anyám, gyere gyorsan ! MÁRIA / tovább dolgozik / t Mi történt? VERA / izgatottan / : Sebesült katonára bukkantam, itt, az erdő szélén t Segits ! MÁRIA : Én? Majd elvlazik a bajtársai. Nekem fő^m kell, mert éhenhalnak a mieink. VERA t De anyám, nem hagyhatjuk cserben ! MÁRIA : Akad itt erre sebesült éppen tíLég. Nem istápolhatjuk mind. A múltkor is... azután a fiuknak nem jutott ebéd ! VERA » De ez magyar fiu t MÁRIA » Ejnye, szegényke. VERA î Kérlek, anyám, hagyd a sopánkodást későbbre, közben az ellenség kezére kerülhet î Tudod, a fasiszták a sebesülteket sem kimélik ! MÁRIA : Értem. Hozzam a lámpást ? / Ingatja a fejét, közben motyog / VERA î Hozd, de tompitsd a fényét... és ne dohogj már! MÁRIA / lámpást vesz elő, meggyújtja, letakarja, együtt ki./ /Közel az erdőszéle. Fenyvesek körvonalai, háttérben két hegyi