Az örökség; Q 5940

7o Szóval idáij jutottunk Péter, hogy tőled is ezt érdemli az ember!... Én, aki ugy imádtalak benneteket, ugy ragaszkodtam hozzátok, mint az anyaállat kőikéiért, •• JUDIT — félelcietos nevetéssel — Haha! Micsoda óriási ragaszkodás. És meghogy minket nevelt. Minket az apánk nevelt.•• Maga rült, hogy megozabulü tőlünk... Csak azt nem értem, mért kell hazudnia, ez könnyít valamit is а 1е1к11зте ötén? De ha ennyire ragaszkodott hozzánk, mánt ahogy most beállítja és elakarja velünk hitetni, ak or miért deportáltatott bennünket az országhatáron túlra?/ AZ ANYA — visit — Elhallgatsz mim járt? Mért gyöfcörsz? Nem voltam szerő jó anyátok, amig veletek érteim? Ezt már elfelejtettétek ugye?! — üvölt — Persze, hogy is kívánhatnám a kölkeimtől ho.gy megórtsonek. — Péterre nez — Egy gazembertől, aki gátlástalanul lpp, rabol, aki huoz fillérért az anyját is eladná,... mit várhat az ember? — Judithoz; kiszámított kegyetlenséggel — És tőled, akit már a megszületésed előtti pillanattól kezdve gyűlöltelek érted, te féreg.•• ós gyülllek, amig meg nem döglop, mert olyan iszonyú fájdalmat okoztál, hogy az valami borzasztó! A hétfájdalmu Madonna nem szenvedett annyit! Irdatlanul megszenvedtem, hogy a világra jöttél! Tragikus csönd KÁHoLY Istenem, ilyen szörnyűségét.•• Kirohan a szobából JUDIT Nem,... ez nem lehet igaz AZ ANYA J| — kórlelhetetlmenül — Péte t is csak azért imádtam, mert olyan elven, vagány kis kölök volt, akár az apja* £&yszóval életrevaló. De te, te olyan voltál örökké, mint egy megfélemlített