Az örökség; Q 5940

- 62 - nem lesz az enyém. Igen, most már tudom, mert rákellett jönnöm* hogy ennek igy kell lennie. Az ember зоквгог beletörődik kiszabott sorásban, főleg ha rájön és tudatosan tudja, hogy ellene ugy sem tehet se mit... Igen, jól tudom, hogy gyűlöl, ahogy csak embert gyűlölni lehet. Csak azt nem értem, sosem értettem, hogyan tudott «..sznélkül gyűlölni egy ártatlan par.nyi gyermeket, aki aaga ellen soha nem vétett semmit! Azt hiszem ez rörökké rejtély marad előttem. Szünet Pedig abban a rem nyben jöt em ide, hogy e szeretet ünnepén megbékél velem, nem gyűlölködik többé, s ha már szeretni nem tud, legalább megpróbálja imitálni az anyai szeretet halvány jeleit. De látom, erre is képtelen. Szünet. Majd indulattal Csak azt nem értem, miért hivott ide? Lótni akarta cinikus pfoámat? Vagy azért, hogy föltépje a múlt kitörölhetetlen fájó sebeit, s tegye még elviselhetetlenebbé? — ordit — Mondja, miért akarta hogy idejöjjek, amukor ilyen irdatlan gyűlölet uralkodik magában irántam! AZ ANYA — roppant indulattal — Akarta a franc! Köszönd — férje felé int — Ennek û baromnak! KÁROLY Szégyeld magad fiam, a lelked mélyéig! Látom, te már kivetkőztél minden emberi mivoltódból/ Hát mond, anya va y te, hogy tulajdon gyermekeddel igy beszélsz, akit te hoztál a világra! — Judithoz — Igen, én akartam, szerettem volna, ha kibékülnek — lehajtja fe|ét — De már látom, hibát követtem el, nem lett volna szabad. Kérem, bocsásson meg nékem.