Az örökség; Q 5940

- 47 Judit gyerekes vidámsággal, mosolyogva jön be JUDIT Kezitcsókolom! AZ ANYA —• az ismeretlen hangra összerezzen, Juditra néz, de nem ismeri fel — Ki az kérem?«.. Kit keres? Lassan Judit felé megy, idegenül nézi. Mindketten hosszan, némán füriészik egymást, majd Judit gyerekesen elneveti magát JUDIT Jé, Péternek valóban igaza volt,«., hiszen a mama meg sem ismer!... Hát ennyire megváltoztam volna? Az anya határtalan meglepődéssel, majd csodálattal nézi lányát, amely a későbbiek során átcsap a féltékenység gyűlöletébe* Amikor megszólal, látszik rajta, hogy igazi érzelmeit nem tudja teljesen leplezni. Hangja élesen, ingerülten cseng -, noha igyekszik kedves, megnyerő lenni AZ ANYA Judit! Te vagy az? — kis szünet — No végre, csakhogy megjött a hercegnői Most akartam őfelsége elé küldeni a hintómat.. •• Már be is fogatoam a négy fehér paripát! JUDIT — kissé kedvetlenül — Jaj, ne haragudjék a késésemért, de ez az átkozott közlekedés... AZ ANYA Már befejeztük a vacsorát is««« nem győztünk tovább várni! JUDIT Nagyon helyesen tették. AZ ANYA — megenyhülve — Istenemre mondom, nem ismertem rád! Hihetetlen módon megváltoztál... Igaz, csaknem öt éve nem láttalak, s a kor még olyan gyerekes, kislányos voltálí) Bode igy megváltozni! Nem hittem volna, hogy ennyire meg-