Az örökség; Q 5940

27 AZ ANYA — folytott indulattal — Na, megállj, est még megkeserülöd! Kirohan a szobából. Judit tan cctanul álldogál néhány pillanatig, majd egészen előre jön» fejét kissé lehatjja JUDIT — mintegy magaelé — Istenkém,... mond én most bünt követtek el, amiért nem megyek a mamához?... De hiszen a mama en em nem szereti És én nem tudok olyan emberek között élni, akik nem szeretnek, csupán könyörületből és szánalomból ragaszkodnak hozzám.•• És én soha, de shoha nem tudom elfelejteni, amikor az intézetben csaknem valamennyi kislánynak jött a mamája látogatási napokon, csak ez enyém nem jött. Pedig mindig ugy, de ugy vártam..• Egosz nap ott álltam a kapuban, s vá.'tam, hátha jön. De nem! Az un mamám nem jött! — könnyei végig folynak arc n — Négy éven keresztül vártam... De hába vártam! Sosem jött. Б mig más gyerek boldog volt ós örült az édesanyjának... én... zokogva bújtam el előlük! Kis szünet Lehet, hogy bünt követek el, de érzem, nem tudnók hozzámenni! Legördül a függöny