Hévízi villa; Q 5939
16 Most még, de szörnyű kamatát, Az adósság nyomasztó terheit Én érzem és szeretnék ettől örökre elszakadni Éva s Mit teszel? Péter: Azt már tudom, hogy cselekedni kell, A kényszer itt ül fenn, a nyakamon, Agyamat, mint a vérerek, finom, Eltéphetetlen szövedék lepi. Hiába várom, hogy egy reggelen Elfújja e sürü hálót a szél, Csak itt ül rajtam mozdulatlanul, Néhéz izzással egy féléve már. Éva: Hová akarsz kitömi? Péter: Tőle el! Ha megtagadom a családomat, Ha az apám szemébe nézhetek És elmondhatom az igazat neki, Mit bánom én, ha kötörő leszek, Vagy egy dunántuli falu, a Bükk Egy hajlatában őrült remete, Csak azt tudjam, hogy megtagadtam A mocskot és a képmutegatést. Éva: Apád utánadnyulhatPéteri Biztos megteszi, Számítok is rá, - Mennyi az idő? Éva: PÓi'M perc múlva hat óra leszPéter: IgenMa hazajönÉva: És vannak érveid?
