Az éjszakai vizsgálat; Q 5938
-ЗоVersitz: Bonta: Versitz: Bonta: Versitz: Bonta: Versitz: tés pontosan erre az esetre vonatkozik. Marsányi ugyanis a Szántaitól visszavett munkát egy másik intézetnél dolgozó mérnöknek adta ki honoráriumért. Meglehet, hogy egyszerre kettőnek is. Az egyik elkészült tervrajzot mindenesetre bűnjelként már lefoglaltam. /széles mozdulattal az asztalra kihengergeti Láng tervrajzát/ /xlxxxax összeráncolt homlokkal, meredten nézi a rajzot/ Ez a Láng azért volt itt az előbb. Elhozta magának a rajzot. Nem nekem, Marsányinak. Megvallom magának, egy kis trükköt alkalmaztam, Marsányi nevében telefonáltattam neki az igazgató elvtára titkárnőjével és iderendeltem a rajzzal együtt, /rámutat/ Csak rá kell nézni, silány egy munka. Ismerem ezt a Lángot, Elég sötét alak. Tudom. Rossz hirben áll. Cseppet sem lepődnék meg, ha vele kapcsolatban beigazolódnék a feljelentés. Az Marsányi bűnösségét is beigazolná! De mondja csak, ezek után nem találta kézenfekvőnek, hogy Szántai a levél szerzője, Boaszubol a sérelemért. Maga mondta, hogy nyilc, egyenes, becsületes gye ek. Meg aztán magam is ilyennek ismertem meg. Vannak ugyan hubortjai. Róldául az ón nagyobbik lányomnak udvarolt,../hirtelen az órájára néz/ Azt Ígértem, legkésŐbo félnyolcra otthon leszek. Abból sem lesz már semmi. Még folytatja ? Ilyen későn?