Periférián; Q 5935

- 24 / ' Szántó: Ez mind csak szépségtapasz. Antal: De hát mégse lényegtelen. Szántó /Legyint/: Lényeges... lényegtelen... Tudod nekem már csak mi a lényeges? %tsi: Nem. Szántó

1 Kihúzni ezt a pár 'vet a nyugdíjazásig. Antal: Iá... ez lehetetlen. Szántó: Dehogy lehetetlen sdes Öcsém. Semmi se lehetetlen. "utal: Hiszen ez erőd és alkotókészséged teljéoen vagy;. Szántó: Igen... Erőm teljében aláirok, meg reprezentálok. Tu do a te, hogy mit jelentett az nekem, amikor erőszakosan eltiltottak ez egyetemistáktól? pedig még részben a haladó multamét is elismerték. Antal: Gondolom, elég nagy lelki válságot okozhatott. Szántó: Akkor azt vették el tőlem, ami erőt eao.tt. д becsvágyamat mészárolták le. Antal: De ' iszen itt még sokkal több szabad ioőu maradt. Szántói Hogyne ! Sanda szemektől kisérve. Hogy tuasz te dolgozni, he folyton vicsorognák rád? Tudod te, -hogy milyen kádere s oktatott ki engem? Oly an, aki ha az első randevúi] eredményes lett volna, bőven a fiam is lehetne. Da t ciod, hogy miről oktatott ki? Arról, hog: r, ilyen is volt régen a szegények élete. Igen, engemet, ez öt gyermeke я uradalmi csèlédnek a negyedik fist a régi nyomorúságról világos it otr fel eg; hat segéddel dolgoz- — tató Váci utcai fodrásznak, a dédelgetett porontya. Egy 'pohosodó puhány, aki az rkkoiinyomorúság idején nyaranként utaá •zott külföldre, és nyaranként üdült a Balatonnál, amikor én nénány mázsa búzáért disznók mellett kanász&odtem-, egyetemista koromban arattam, cséplőgépnél zsàkol-caç. De 5 m.ar akkor kapcsolatot tartott a haladó- körökkel. 3iráaója volt önmagun^k,