A festmény; Q 5920

A festmény « 3 ** Félóráig is elüldögélünk mellette és rágjuk, rágjuk nekikeseredetten. Rágjuk a jobb oldalon, rágjuk a bal oldalon /Mutatja/, s ha már meguntuk, lenyeljük egészben, Éva: Nagyon jó! /nevet/. Maga egészen jó szinész is, olyan jópofán szemlélteti a dolgokat. Laci: /А palettáját kapargatva Éva háta mögé áll/ Valóban igen szép a rajza. Éva: Ezt őszintén mondja? Vagy csak szinészkedik? Laci: Igyekszem mindig egészen őszintén beszélni. Ezt életelvemmé tettem. Éva: Jaj de boldog vagyok. Én a maga véleményére legalább annyit adok, mint a mesterére. Most olyan nagy megkönnyebbülést érzek, mintha egy nagy kő esett volna le a szivemről. Laci: Miért? Mi nyomta a lelkét? Éva: Nézze Laci, magának elmondom, de kérem, ez igazán köztünk maradjon. Ne áruljon el a többieknek. Laci: Bár nem tudom, miről van szó, megigárem. Bizhat bennem, Éva: Jaj de jó ez Laci. Megbizom magában. Laci: Nem fog csalódni. Éva: Tudja, engem apa protekcióval vétetett fel a főiskolára. Mindig ugy féltem, hogy nem fogom megállni a helyemé. Most aztán hogy a mester és maga is megdicsérte a rajzom, kezdek megnyugodni, Ugy érzem, hogy életem legszebb napja ez. Egy és negyed éve vágytam és sóvárogtam ezután. Már azt hittem, sohasem jön el, De ma végre mégis, Laci: Kár volt szurkolnia. Éva maga igen tehetségesen látja meg a dolgokat és az egyéniségének megfelelően szépen és finoman oldja meg a rajzokat, Éva: Ez olyan jól esett, amit mondott. Maga agyú aranyos ember Laci.