Újra együtt; Q 5915

apukán, hogy mi fiatalok olyanok vegyünk, mint a V"' • • folyékony vas. Nem mindegy, hogy milyen formába ön­tenek minket. Galagonya« Eredj, ne is lássalak. De majd jössz még te meg az . a te hires, apád is könyörögni, hogy vegyelek vissza. Pista« Nem fogunk. Azt mondta Apukám,hogy esak olyan mester mellett hagy nyugodtan, aki egész magatar­tásával is épiti a szocializmust. Galagonya« Mit tartasz fol t Pusztulj már 1 Menj a pokolba.^«^ ^^лл^-кн^ .pukkadjon meg вг-édesepád, és süsse meg a szoci­alizmusát* Pista« /«közben elindult, de az ajtóból visszafordul«/ Szeretném, ba Józsi bácsi visszavonná, amit mondott. Édesapámnak meg kell mondanom, és nem szeretnék neki rossz napot okozni. Galagonya« P OSEZ napot ne is, inkább rossz hetet és hónapot. Takarodj I Mit rontod itt a levegő Pista« Józsi bácsi, szeretném, ha visszavonná, amit üzent. Nekem meg kell mondanom, amit üzent. Ebből pedig neki nagy baja lehet, mert édesapám nagyon Indula­tos ember. Galagonya« Annál jobb, legalább egyszerre végez vele a guta. Pistai ~ A bíróságnál lesz neki baja, egyszer már leütött valakit, aki szidta a szocializmust. Akkor figyel­meztettél, ha aégegyszer ilyet tesz, börtönbe is kerülhet­Galagonya« Oúb is valók a garázda emberek. Pista« Az én apám nem garázda, csak indulatos.Valamikor jó ökölvivó volt. Könnyen bizsereg az ökle. Galagonya« Miért nem áll ki Papp Lacival, ha olyan nagy legény? Pista» " Mert papp Laci bácsit nem engednék vele kiállni. Galagonya« No fene 5 Tán a te apád is világbajnok? Pista« ' Józsi bácsinak is tudni kell, hogy az ökölvívókat a súlycsoportokba osztják. Papp Laei bácsi csak 7o kg, apukám 110. Gal agonya« /«fellélegezve»/ Hisz akkor szuszogni sem tud olyan kövér.

Next

/
Thumbnails
Contents