Tündöklő jellem; Q 5907
-22,Stuka ^türelmetlenül/: КБ most mi A helyzet A kártérítéssel? Imre; Ugyanaz, arai volt, hiszen... Stuka /kitör/; Szörnyű ember vagy! Te mindig találsz valami kibúvót, ha arról van szó, hogy cselekedned kellene! De ami a legrosszabb, mindig a magad és a családod érdekeivel homlokegyenest ellenkező álláspontot foglalsz el. Hát nem látod be, hogy képtelenség az, amit művelsz?! Imre /kis szünet"után letörten/: De belátom... Belátom, hogy egy lehetetlen figura vagyok, akinek nincs létjogosultsága ebben a világban. Stuka /odamegy Imréhez, gyöngéden megérinti; szelíden/: Imre... He hidd, hogy nincs bennem megértés. Én nagyon jól emlékszem azokra az időkre, amikor boldogan fedeztük fel egymásban, hogy egyikünket sem érdekli a pénz és mindaz, ami együttjár vele. Hagyon jói emlékszem, mennyire csodáltam benned a tökéletes szellemi embert, akinek ideálja a nyers káposztalevélen élő filozófus-festő volt. De mondd, hol« van most az a filozófus, hol vännak az alkotásai? líincsenek sehol, mert a világ könyörtelenül túlhaladt rnjt"k. Gondolkoztál már ezen? ís azon, hogy te miért nem követted a példáját, ha annyira csodáltad a világmegvetését? Miért választottad ezt a példaképeddel homlokegyenest ellenkező sorsot, miért nem küzdöttál azért, amiben hittál? Vag;/ talán nem is hittél benne koraolyan, csupán az attitűd imponált? Ki tudná ezt most már kibogozni? Hidd el, im szivesen megosztottam volna veled a káposztelevelet, ha láttam volna, hogy egy határozott cél felé tartasz, ahol az életed kiteljesedik! De te lemondtál erről, megalkudtál a sorssal, de csak félig vontad le ennek teHUiságait a konzekvenciáit. Imre: Ilyen lukszugt csak az engedhet meg magának, aki elhivatottságot érez valamihez. Én sajnos semmihez sem éreztem különösebb rátermettséget magamban. - Hát ez volt az a nagy megalkuvás. Ma sem tennék másként, mert végül is az embernek igy vagy ugy ь е kell illeszkednie a társadalomba. Etuka: De miért nem viszed végig ezt az okfejtést^ Miért nem élsz a társadalom törvényei szerint? A társadalomba való beilleszkedés elsősorban küzdést, helytállást jelent, nem pedig azt, hogy hagyjuk magunkat ide-oda lökdösni. Ha minden értékes ember kitérne a felelősségvállalás elől, a társadalom előbb-utóbb a gonosztevőit és a hülyék szabad prédájává Vélna. Imre// gu fl |yof t en/: Gondolod, hogy a jelenleginél többre vagyok hivatva az anyaggazdálkodás magasztos küldetésében? и Stuka /keményen/: Hát rendben van, drágám: tedd, amit jónak látsz. Éu többé nem szólok bele a dolgaidba, de viszont én is ennek megfelelően fogom intézni a magaméit. Imre: Ke vesd el ennyire a sulykot, Stukám! Azért még ha nem Is leszek osztályvezető, akkor sem olyan kétségbeejtő az életünk. Megvan az otthonunk, kenyerünk, ruhánk... Stuka /magánkívül/; üsak ezt ne folytasd, könyörgök! Még jjzép, hogy nem azzal kezded, amivel máskor;"Szeretjük egymást". Gyűlölöm ezt az igénytelen, enervált mentalitást és vele együtt meggyülöllek tégedet is a megalkuvásoddal, a kisszerüségeddel, a gyengeségeddel.
