Látogatás; Q 5906

irhánkat, mialatt mi is osztottuk a halált* Vackainkon arról álmodoztunk, hogy majd egyszer megállhatunk, letehetjük érthetetlen fegyvereinket, és az idő majd betemeti a halottakon ejtett sebeket, a megmaradót tok lelkében* Barátom még nálam is fiatalabb volt* Oökszor rövidítettük meg éjszakáinkat, hogy beszámoljunk egy-egy bennünk kavargó nosztalgiánkról, emlékezzünk fehér párnán szétterülő ápolt hajfürtökre, üegitettünk egymásnak felszínen tartani hitünket saját magunk ellen. Ö beteg lett) szalmazsákja már nemcsak a félelem, hanem a láz verejtékét is magába fogadta. Hajnalfeló aludt el, ostromló láza fegyverszünetében. Hangtalanul dobáltam magamra ruháimat, szótlanul lopakodtam ki a szürke derengésbe, a szökésbon lévők irtózatos bizonytalanságába. ) EÍI2s az életedet mentetted, az életösztön diktálta menekülésedet. KESüIEH« ilyenkor önműködő védőügyvódi intézményünk nagyszerű munkát szokott végezni. Felépülnek, megizmosodnak érveink, ós mlvol saját háborgásunkat kell elaltatni, rendkívül rövid idő alatt vesszük tudomásul bizonyításainkat. A temetőbogarak szerepét. Meggyőztem magamat orról, hogy együttes szökésünk mindkettőnknek árthat, hogy néhány lyukas ingemmel, amit a holmiai közé dugtam, tovább védekezhet a hidog ellen, hogy maradásom tulaj dánképpen úgysem sejthet rajta, hogy menekülésemet tisztességesebb, annak várhaté nagy veszélyére váLó tekintettel csak a saját számlámra megkockáztatni, ós igy tovább. De nem tudom elkergetni néha ébredésemkor magom elé képzelt llyedt tekintetét, magárahagyottsága félelmét, klcserepesedett száj aszó le lekonyult reménytelenségét, "üh, köszönöm Neked, hogy olyan szerényen viselkedtél, nem emelted túlságosan magasra fontosságod tu-