Csikorognak a szélkakasok; Q 5899

- 11 /Erzsi/ Gáthyné: Selibán: Erzsi: Selibán: Gáthyné: Kati: Nem számitottam rá, hogy itthon találom. Én is csókolom, Selibán bácsi. Most ne, Belluska, mert amúgyis ég az arcom. Jelképesen? Mert csak használt borotvapengém van. /aki láthatóan rokonszenvezik Selibánnal s élvezi a humorát/ Majd én hozok magának, jó? /elmenőben, Katihoz/ Nem kisérsz ki? Nem mondod el most? /aki láthatóan megfeledkezett arról, amit mondani akart/ De! Lehet, hogy elmondom most. /kimennek/ Erzsi: /csodálkozva/ Közös titkuk van, papa? Ez nem tetszik nekem. Selibán: Nem kell féltened és szégyellened se, hogy összehoztad őket Miklóssal. Rendes asszony, csak a szája nagy, meg a vére sürü kicsit... Ha nyugalom lesz, majd levezeti a sportban. Erzsi: /őszinte aggodalommal/ De hol van most nyugalom, papa? Sehol ebben az országban. Selibánné: Aép be/ Régen elégették volna az ilyen Bellákat. Most meg tartásdijat kap az urától, pedig gyereke sincs neki. /elgondolkozva/ Pedig a kereszténység szép eszme volt, forradalmi eszme. /arca hirtelen megélénkül, egyszerre otthon érzi magát erre a megjegyzésre/ És ez hogy jutott most az eszébe, papa... Bellácskáról? /Imre jelenik meg az ajtóban és nekitámaszkodik a falnak/ Selibán: Onnan jutott eszembe, hogy... már rég elterjedt eszme volt, tizenöt század is elmúlt felette, mégis elégették az olyant, akinek nem tetszett a gondolata, vagy éppen a fizimiskája az lnkvizitornifflak. Selibán: Erzsi: