Aki kettőt lépett egyszerre; Q 5896

- 3 A Vak lány: - Mondjuk: az lett. Gyermek is elhidegül holt anyától. De iszonyú volt az első napokban. Testem egyetlen seb volt. A világ: amely a teremtményekben virul s érik, tövestől kiszakadt belőlem, szivemmel együtt /ugy tűnt/, s védtelen feltúrt földkánt feküdtem ott s fölittam hideg esőjét könnyeimnek, mely holt szememből némán, szüntelen szivárgott, mint -teikor a puszta égből, ha Isten meghal, lehullnak a felhők. S hallásom tágult s minden neszre tárult. Hallottam hallhatatlan dolgokat: hajaa-surolva áradt az Idő, karcsú poharakban csendült a Csend,s éreztem, hogy kezet,i mellett suhant egy nagy fehér rózsa lélegzete. Éj van, - gondol tata folyton - з éj, megint s azt hittem, földereng egy szép sugár, mely napallá nő; s hittem én, hogy az idő korahajnalra jár, bár rég kezemre szállt a fény. Anyámat költögettem, fekete arcomról hogyha álom hullt le súlyként, anyámat hivtam: Gyer idei Gyújts fényit S felültem. Hosszú, hosszú csend szakadt reám, s párnám mintha kővé meredne, majd mintha némi halvány fény derengne: anyám fájdalmas zokogása, melyre többé gondolnom sem szabad.