Gyászbeszéd; Q 5882

- 52 a nagyobb gazember...én biztos nem küldeném halálba az anyámat...

Au revoir /kihátrál, helyet ad az Anyának/ Parancsoljon Asszonyom, erre, erre, látja, kedves fia jé egészségben van, tegnap erőlevest szolgáltunk fel.../meghajol/ Iladame, Monsieur! /végleg távozik/ ANYA /gyorsan megöleli Embert, aztán körbejárja a cellát, mint valami legénylakást/ Hát itt élsz...milyen kietlen, üres,... még virág sincs, semmi szőnyeg, falvédő, valami kedvesség... valami lakályosság...ami más fiatalemberek életét betölti... EMBER /döbbenten/: De mama... ANYA: Te csak ne szólj közbe...mindig ellenkeztél, sose hallgattál rám...azt mondtad ne fessem a falra az ördögöt. Nem festett ördög kellett neked, hanem a valódi. Le akartad pipálni, bolond! Már gyerekkorodban féleszű voltál, te! /eltorzult arccal/ Nyavalyás féleszű! Megvédted a szegénygyerekeket, közben kilopták a táskádból a tizórait, mindig adtam neked tizórait, és sose etted meg ! Ec ide jutottál! Van kényelmes lak

'sod? Hisz itt fürdőszoba sincs! Angol vécét is hiába keresnél, pfuj, utolsó tróger vagy, fiam.Iliért nem vagy rendesen megborotválkozva? De még egy rongyos könyvespolcra se telik, látom. Más férfiaknál fotelek vannak, valami összkomfort, á, mit is beszélek, világéletedben utolsó naplopó voltál... másoknak már családja, van, gyerekei, de neked...neked csak ilyen koszfészekre telik, fiam, gondolom, még patkányok meg egerek is vannak, hallom is a cincogásukat... de már nem szólok semmit, én már nem is szólok többet... EMBER: De mama, talán...tálán elfelejtetted, hol vagyunk... ANYA: Hallgass, ne hazudozz megint, mint szoktál. Hol lennénk! Olan nagy dolog? Mások nem halnak ebbe bele, csak te állsz mindig a szakadék szélén ebben a tróger öltözőben...hát már