Intermezzo Horhosfalván; Q 5881

- 5 Böjti Jól nézünk ki. Mr örültem, hogy egyből kiissza az üveg tartalmát. Kunos: /újra élesztgetni próbálja az öreget az üveggel, de az nem reagál/ Nem tudom, tetteti magát vagy tényleg elvesztette az eszméletét. Már inni sem akar. Böjt: Az a gyanúm, csak szimulál. Aondja, hogy történt ez a hülyeség. Kunos: Nem tudom. Egyszercsak hallok egy koppanást és látom, hogy az öreg oldalt kireül. Böjt: Az ut közepén ment az öreg. Kunos: Igen. Azt hiszem, igy volt. Böjt: Miért csak hiszi? így történt. Nem mi ütöttük el, ő jött nekünk. Tisztán láttam az esetet. Éppen kinéztem az ablakon, amikor egy sötét árnyák az ut közepéről nekiütődött a kocsi oldalának. /Ágihoz/ Te mit láttál? Ági: Seramit. Böjt: Persze, hiszen te a vállamra borulva aludtál. De én mindenre emlékszem. Az ut közepén haladt. Maga lelassitott, amikor melléje értünk az öreg az autónkra dőlt. Kunos: Bár igy volna! Böjt: /Lung mellé lép, megfogja a pulzusát/ A pulzusa normális. Ági: Te ehhez is értessz? Böjt: Két orvos van a családunkban. Apám is, bátyám is orvos. Csak én fajzottam el. De ha ránézek ezekre a falakra eszembe jut az igazgató, kételyeim vannak; érdemes volt-e egyáltalán a művészettel vesződnöm. Szörnyű, milyen emberek irányitják a kulturát ma Magyarországon. /Ági és Kunos nagy áhitattal hallgatják, észre sem veszik, hogy Lung kinyitotta a szemét és figyeli őket./