Zuhanás; Q 5874
- 31 КлШАЙ /lassan/ ANNA /fáradtan/ KÁIMÁN ANNA KAIMÁN ANNA KÁLMÁN ANNA KÁBÁN ANNA Nem. Magam miatt. De te is ott voltál, és nem segítettél, nem is segíthettél, mert ami a férfiaknak megerősített hátország - az otthonra, osaládi életre gondolok, - az neked minden. Kálmán, sajnálom, hogy szét kell rombolnom ezt az illuziut benned. Nézz körül ebben a szobában. Rend van itt, meleg fészek, nyugalom, kényelem ? Frissen mosott zoknik lognak-e a konyhában a kifeszített madzagokon ? Nem. Ezt akartam mondani. Ha én olyan osaládi és a többi lény lennék, akinek te a szokásos absztrakt módszerrel beskatulyáztál, akkor a körtékon legalább egy papirbura lenne, é ; én minden nap helyre raknám azokat a könyveket, amiket te olvasás után' feltorny ózva hagysz az asztalodon* Tudod, kiről beszélsz te állandóan ? Észrevettem mái? régebben. Annak idején, amikor annyira egyedül volt 11, minden nőkre vonatkozu értesülésed anyáiról szerezted, és..* Hagyd békén az anyámat. Jo, tudom, n'la laktunk, unikor még kis buta, 1 Ь Е*ХХЮЕХЯ ±* újdonsült házasok voltunk. De azért nm kívánom vissza. 4; Lehet, hogy tágazad van abban, amit mondtál. De... Most légy szíves ós hagyjál beszélni. Nem Vadásszal oaevegsz, aki fölnéz rád, a nagy Mikó Kálmánra, és minden hülyéskedése mögött ott lüktet a hála, hogy szóbaállsz vele, és hajlandó vagy röhögni az általános iskolás vioceln. Néha megdöbbenek, olyan gyűlölettel tudsz beszélni azokról, akik hozzám tartoznak. Igen. Most már magamról is. De ez más gyűlölet. Nem a féltékenység, amellyel valaha minden irínt fordultam, amit szerettél. Utáltam a könyveidet, mert
