Hamlet és Julia; Q 5854

- 5 Attila: Azért csalódunk. Bizony. lem szabad magunkat túlságosan /folyt./ pébi^i a fantáziára. És neked aztán igazán jól működik: Hm? Julia: /örül a fiu hangjának/ Ugy beszélsz, mint az osztályfőnököm, a Kardos» "Lányok! Az iskola egy soha vissza nem táró paradicsom, ahonnan az idő kiűz benneteket és ahova mindig visszavágytok. Az ÍLLT-a nagybetűs élet-az olyan iskola, ahol nem lehet javitani, nem lehet ismételni, stb.stb stb. Ml am tévedett. Én, én alig várom, hogy kikerüljek belőle. Már nagyon kényelmetlenül érzem magam padban ülni. Jaj, csak ne kéne érettségizni. Félek tőle, mert sok minden, talán az egész éltetem tőle függ. Те пег félsz? Attila: Wem is gondolok rá. Tulajdonképpen nem is érdekel. Julia: Valami történt veled. Lddig legalább is minden érdekelt, mindenre figyeltél, most meg olyan közömbös és lehangolt vagy, mint egy zongora, amin mondjuk Becket játszanak. Hm? Én már nekimennék az életnek, akár most is. Ugy várom mint egy Ünnepet. Mint gyermekkoromban a karácsonyt. Tudom erre az ünnepre sok vendég jön. Jó is, rossz is. De nem baj. Léha el kell viselni egyrossz vendéget is. Nem igaz? Attila: Csakhogy egyszer eljön az a bizonyos rossz vendég és ott marad lakónak. Mint egy rossz társbérlő, в ha be-be jönne egy jó vendég, elrontja azt a maga jelenlétével. Bizony. Jó neked, mert naiv vagy. Azt hiszed érettségi után tiéd a világ, és azt teszed, amit akarsz. Azt hiszed, a te kedvedért pirosbetüsre átfestik az egész naptárt. Január egytől Szilveszterig. Naiv vagy, és borzasztóan tévedsz. De csak ábrándozzál. Lgyszer majd csak felébredsz. Julia: /egy darabig nézi/ Te butának tartasz Attila. Igen. Te azt hiszed, hogy én olyan romantikus, olyan ábrándozó kis virág vagyok, akinek fogalma sincs a kegyetlenül zajló életről.