Az alkalom; Q 5843

?л kor nagyobb hatással van rám, mint egy festmény. A mozgás harmóniáját csodálom benne. Sejtem is törvényeit. Tudom, melyik mozdulat hogyan zárul, mi előzi meg, hogyan fordul meg a szőnyeg végében. /Barbara jön, ingerülten, de mosolyogva. A világos szinpnd díszletei az előbbi térelválasztók./ ILLRON* Éppen ez győz meg a fontosságáról. Hogy nincsen értelme, és mégis jövök, mert jönnöm kell, mert nem t udok védekezni a hivása, a szépsége ellen. /Kicsit lemar-d Barbara mellől.Sétálnak, meg-megállnak./ BARBARA® Verje ki a fejéből. J*» ILLRON* Az arca, a szavai elutasítanak, de cs-k egyszer látná magát, amikor felém jön. Minden lépése biztatás. BARBARA* Lám, hogy tűzbe hozza a saját fantáziája. ILiRON* Pedig csititom magam, nehogy ostobaságok t kövessek el, mint valami kamasz. BARBARA* Ön ostobaságot? Még több ostobaságot? Az is ostobaság, hogy megvárt• ILLRON* Egyik percben ugy érzem, cigánykerekeznem kellene az örömtől, máskor meg a sirás fojtogat. Nem értem, mi rossz t tettem, miért büntet? BARBARA* A saját makacssága Ь nteti. Elhanyagolja miatt am a es Iád' ' ' . • ' ' , , ' > л \ ( I . •, ját, talán még az aktái közt is butaságokat gondol. Illron, a 1 nya majdnem egyidős velem, ha kedvelném t>. fiatal fiukat, udI * varolh tna « fia. 1ШШ* De nem kedveli, ön mondta. BARBARA* Hát igen. Jinylra azért ne legyen fiatal. Én akkor szeretem a szőlőt, amikor már nem savanyu, és minden szemetelt, feszül a héja. A m zsola édesebb, de nekem z- raz. Ön is túlérett.