Művészkocsma; Q 5831

- 44 О Paula* Bolond vagy te, Olga. Nincs arra szükség. Lidia müveit megsemiaisiti az Idő. A plakátjait már rég lemosta az eső a házak faláról. A kerámiadíszeket belepte a por az új lakótelepeken... A szobrai befejezetlenek, mint az élete...Mit perelsz tőle vissza? A múlandóságot? Olga» Anyám halk lényét rikitó plakátokra durvitotta. Jövő héten nyilik az emlékkiállítás. Török Bálint rendezi, ő fedezte fel anyáimat a mának, ő ir róla tanulmányt a katalógusba. Be nemcsak róla emlékszik meg, a tanítványairól is. A hűségesekről és árulókról. Paula» Török Bálint sose fogja Lidiát árulónak nevezni. Nincs is hozzá joga. Éppen neki nincs. Olga» Pedig az. iruló, aki élőkön és holtakon keresztülgázolt. Paula» A holtakon soha. Azokat elkerülte. Olga» Az én holttestemen nem fog átlépni. Idefekszem a küszöbére, eltorlaszolom a kijáratot. Paula» Ugyan már. Csak nem akarsz itt meghalni?! Nem arra való hely ez. Ide inkább feltámadni jönnek. Anyád is feltámadóban van. Nem hiszed? Gyere fel velem a padlásra. Ott megláthatod» Lidia nem hitehagyott. Vagy ha valaha az volt, most megtért. Most már ő is, mint anyád, a szent művészetnek él. Gyere csak utánam /elindul a lépesen/. Olga» /lassan, tétovázva követi/. Lidia a művészet templomában csak afféle kis templomszolga volt. Hiába lehelte belé anyám az ő nagy müvészlelkót, a végén kibujt belőle a falusi kocsmárcslány. A háború után plakátokat