Művészkocsma; Q 5831

- 25 szólsz,. .Hálókocsin utazol, ugyanazon a sineken, ahol ők marhavagonokban...És fiatal vagy» szemérmetlenül fiatal, korodhoz képest. Ugy teszel, mintha a háború után születtél volna, negyvenöt tavaszén...ks engem azért gyűlölsz, mert tanú vagyok, eleven szemtanú, azok közül, akiket te mindennap és minden érában elárulsz... Ilyen frissnek, újnak lenni, azok után, ami történt velünk és a mieinkkel - szégyen! Lidia: /halkan, nyugodtan/ Olyan vagy, mint a börtönőr, aki a szökött rab után veti magát. Megszöktem a régi életemből? Na és?A történelem adott egy nagy sanszot - éltem vele... Paula: Kalandornő! Lidia: Az élet kalandos, nem én. Uj nevem lett, uj hivatásom, uj osztályhoz tartozom. Nem játszom szerepet. Legalábbis nem jobban, mint minden ember. Megcsináltam magam. Az én alkotásom: én magam vagyok. Nem egy remekmű. De egy teljes élet... A gyerekem meghalt - én is vele majdnem. Ujat nem tudtam szülni. Magamat szültem újra. Fáradsággal, kiírnál. Paula: Beszélni, azt tudsz. De én nem ma ismertelek meg, nem a háború után, mint a többiek, ka a zsigereidbe látok. Mindig a jobbik részt választottad. Lidia: Inkább a jobbik rész választott engem, azt hiszem. Paula: Már anyád is kivételezett veled, a többi gyereke rovására. hs, amikor őket elhurcolták, te akkor is kivételezett voltál.