Édes Veronika; Q 2691

17. Azt hiszi, hogy ismeri az életet, pedig csak végig szaladt rajta anélkül, hogy egyszer Is körülnézett volna benne. Anélkül, hogy meglátott volna valamit benne. Csak azt tudja, amit a könyvekből tamult. Mindig komoly, mindig be van gombolkozva és ugy fent hordja* a fejét, mintha most készülne feltalálni a puskaport. Már ettől is elkésett "doktor ur". Tibor: /kedélyeskedve/ Dupla drrrl Elza: Nagyon kegyesen kijelenti, hogy engem bájosnak talál. És aztánJÉ?Érdekes...Mit néz? Nézheti Engem akar zavarba hozni? Maga? Ezzel az ártatlan tekintetével? Bizonyos, hogy xz egész életében még csak egy "bünt"sem követett ell Nem doktor ur... maga engem nem fog zavarba hozni. Tibor: Elragadó,..Olyanok a szaval, mintha frissen szedett virágokat dobálna felém. Elza: /lesüti a szemét, lassan lépve hátra megy/ Nézze, milyen gyönyörű az ég?!... Tibor: /nozzámegy egészen, mellette áll/ Olyan mint egy nagy kék selyemtakaró,..a csillagok mintha arannyal lennének kihimezve. Elza: És milyen szépen ráhajlik a földre, mintha be akarná takarni a földi alvókat, hogy" álmod janak.,. Tibori És ők álmodnak, • ./lágyan magához vonja/ Elza: /szinte beleomlik a karjaiba, - hosszú csók/ Tibor: /melegen/Édes Veronika... Elza: /lassan ki akar bontakozni az öleléséből/ Na ne, ezt nein s zabad Zene. 11.sz. Duett, Valce

r. /refr. kezdés. Tibor kezdi./ i. Refrain.