Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka; Q 2129

37 Gábort Vőlegényt Gábort Vőlegényt Gábort Vőlegényt Gábort Vőlegényt Gánort Mert féltem tőlük, /kijavítja magát/ Vagy tiszteltem őket. Beértem minclig azzal a vendéglő menüivel, amit az élet könnyűszerrel kinált a magamfajta embernek. /mély guggolásból/ Csak ne panaszkodj apuskám. Irigyellek. Mindig kitűnő macskáid voltak, /megvetéssel/ Amilyenek a háztetőn koslatnak. Az emlékük olyan izt hagyott az orromban, mint az avas vazelin. Utánam kakarsz jönni? Vigyázz magadra, /leül az ágyra/ Ne félj. Óvatos leszek, /nyújtózik, nevet/ Bngem nem fognak megenni az asszonyok, /csattogtatja a fogát/ Inkább én őket ! /nézi/ Igaz. /egy kis gyűlölettel/ Nem is téged féltelek. Nagyapánkra ütöttél, aki nyakuknál fogva, láncraverve tartotta a háza pincéjében a kedveseit. Kóla van szó. Mi lesz vele? Milyen élete lesz mellet* ted - neki? jéEicsit idegesen/ Mit fáj az neked? Ez már igazán az én dolgom. /mint a gájzir/ És az enyém is. Mert én is szeretem* /elképedve/ Hogy? Mi ? hű... /nekivadul, mint aki egy gyilkosság titká t nem tudja tovább őrizni./ Megőrülök, ha az uton meglátor a lábnyomát. A kalapját, a*kesztyűjét a terrasz pár* kányán. На megfogom а rakettjét és a nyelén egy kis meleget találok a keze után... i /észretér, elhallgat, aztán megkönnyebbül, majd düh be jön saját magára./ Hát itt van! Kint van! Kitálaltam! Hogy az emberhek ne legyen ereje befogni a száját, /a vőlegényre néz, összeszorított ököllé]