Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka; Q 2129

24 Gábor bátyám, pedig tökéletesen ártalmatlan* özvegy: Ne mondja! Vőlegyény: Nézze csak, б szegény vulkán volt valaha. Félelmes tűzhányó. Szakadatlanul füstölt, morgott. Szorgalmasan dolgozott húsz esztendőn keresztül, idő előtt kihűlt. Most már nem fog kitörni többé, /gesztussal/ Nincs benne láva! özvegy: /leül egy medvebőrrel boritott diványra,kacér

an/ Bezzeg maga!? Vőlegény: /melléje ül/ Én?! Oh, én torkig tele vagyok valami izzó sziruppal, ami ugy fortyog bennem, mint a baracklekvár, mikor főzik nagy lábasokban, a sparherden. Nem akarok hazudni magának* Nekem minden nő tetszik. A kövérek, mert olyan jó kövérek, a soványak, mert olyan szép soványak. Majdnem mindeniken találok egy idomot, egy intim gödröcskét. Valami szint, izt,ami mozgásba hozza a véremet. Tizenkét éves koromban, amikor a világjáró angol kalandjait olvastam, és oda jutottam, hogy Fhileas Fogg átöleli a fa derekát, táncolni kezdtek előttem a betűk, a vér a fejembe ment, ha olyanokat olvastam a legjámborabb könyvben, hogy Äozika teleszedte a kötényét gömbölyű almával. Gömbölyű! Ez a szé nekem már elég voltl Mindjárt eszembe jutott róla valami. /Gömbölyű gesztust csinál a kezével/ Elképzeli, hogy micsoda? És azóta is az életem állandó tónusa ez az izgalom. Mondja, mi ez? Ez a parázna ifjúság csupání Vagy az én külön egyéni szerencsétlenségem? Mert higyje el, hogy boldogtalan vagyok, ha valami olyan asszony köaálébe kerülök, aki őszintén, igazán tet-