Lakatos László: Láz; Q 2106
- 50 HÜZELLA: /bejött, helyére ü'lt/ MÁTÉ: Parancsoljon helyet foglalni tanár ur. Деи1/ GÖNCZI: Köszönöm. /Törökhöz lép/ Szervusz fiam! Дezet ad/ TÖRÖK: /föláll, kezet fog/ Szervusz Aurél bátyám. /Leül/ GÖNCZI: Дега/ MÁTÉ: /megmutatja neki a boncolási jegyzőkönyvet/ Méltóztassék. GÖNCZI: /pápaszemet vesz föl/ Mtt^ramm.. ^/Visszaad ja a jegyzőkönyvet/ Most már pontosan tudjuk a szivbénulás okát. MÁTÉ: Egészen pontosan. Csak még azt kell kideriteni, hogyan került a morfium a szervezetbe...Méltóságod a katasztrófát közvetlenül megelőzően látta a főorvos urat. GÖNCZI: Az asszonyt is. Szegény türhetet'lenül viselkedett. MÁTÉ: Igaz, hogy az asszony önt arra kérte, hogy ölje meg? GÖNCI: /vállat von/ Ha én mindenre figyeltem volna, amire az a szegény nő engem kért, már régen a Lipótmezőn dominózhatnék. Gummikockákkal. Mondtam az ápolónőnek, vigye fel és altassa el. MÁTÉ: És aztán? Az asszonyt fölvitték. Ön egyedül maradt a főorvos úrral. Mi volt akkor az ön érzése? GÖNCZI: Mi volt...? Pillanat. /Gondolkozik/Dühöngtem. Д if akad/ Geréb Irma alorvos beadott egy Röntgent, mintha csak egy pakli römikártyát adott volna be. Se jegyzet, se dátum...Ha én az ő korában igy dolgoztam volna, engem az én professzorom elküldött volna suszternek. Дegyint/ Ez a háború utáni társaság. MÁTÉ: Vett észre valamit a főorvos uron? Valami rendkivülit? GÖNCZI: Igen. Hogy tisztességes tanült munkás ember. MÁTÉ: Ez rendkivüli? GÖNCZI: A mai világban. MÁTÉ: Miről beszéltek azután a főorvos urra^L? Aí/e^iu«^ GÖNCZI: /vállat von/ Tudom én. Én Korányi^felolvasására siettem. Később aztán a lépcsőről visszahivtak, hogy segitsek. Már nem lehetett I feui ъ es bélfrek ^főorvos ur feleségeréi? /Ж +w ^ MATE:
