Lakatos László: Láz; Q 2106

- 43 VIOLA

î Én akkor mingyárt kimentem a szobából. MÁTÉ: ön szerint Törökné összegyűjtötte a morfiumot. Hogy lehet ez olyan elsőrendű házban, mint a Krisztina Szanatórium? VTOLA: Betegek nagyon ravaszok. Mindenki eszén túljárnak. MÁTÉ: Ön a megmaradt morfiumot visszatette a kézigyógyszertárba/"' VIOLA: Igen. /Pici szünet/De lehet, hogy fent felejtettem.. .Abban az izgalomban.. .Már igazán nem emlékszem. MÁTÉ: HÁROM ÉVIG ápolta Töröknét. Állandóan vele volt. Mit tud Törökék házaséletéről? VIOLA: Erről szeretnék nem nyilatkozni. MÁTÉ: Önnel hogy bánt az asszony? VIOLA: Erről seiji szeretnék nyilatkozni. Minden gyógyíthatatlan beteg gyűlöli az egészséges embert. MÁTÉ: A főorvos ur hü volt feleségéhez? Az asszonynak mint tudjuk,gyógyíthatatlan gerincbaja volt. Voltak a főorvos urnák kalandjai? Esetleg egy titkos nagy szerelme? VIOLA: Nem tudom. Én a beteget ápoltam, nem az orvost. MÁTÉ: Mit tud a főorvos ur mostani házasé'letéról? VIOLA: Semmit. Nem vagyok mellette. Én aztán áthelyeztettem magam a műtőbe. MÁTÉ: Nem volt feltűnő, hogy a főorvos ur olyan hirtelen ujranósült? Nem beszéltek róla a szanatóriumban? VIOLA: Én nem tudok róla. A mütőszolgálat rettenetesen kimerit. Az az óriási idegkoncentráció az operáció alatt.. .Utána az ember örül, ha békén hagyják. MÁTÉ: /Törökhöz/ Van Valami megjegyzése a nővér vallomására? TÖRÖK: Igen! Az utolsó betűjéig igaz. /Kis szünet/ VIOLA: Elmehetek tanácsos ur? MÁTÉ: Igen. Csak a jegyzőkönyvet tetszik még aláirni. VTOLA: /az irnok asztalához lép, tollat vesz kezébe./ MÁTÉ: Még egy kérdés. Amikor másodszor ment le a rendelőbe, észrevett