Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

1. felvonás Szoba az asztalosmester hazában. Első jelene

t. Klára, Anya. A menyasszonyi ruhád? As milyen jól áll rajtad! Olyan, mintha csak ma varrták volna. Bizony, fiam, a divat addig szalad előre, amig egyszer elakad és kénytelen visszafordulni, Ez a ruha már tizszer is kiment a divatból, s mindig újra divatba jött. Ezúttal mégsem egészen, édes anyám. Tulbő az ujja, De azért ne haragudjál, /mosolyogva/ Nem vagyok én Te! Hát ilyen voltál! De koszorú is volt a fejeden, ugy-e? Meghiszem azt. ffiii másért ápoltam volna esztendőkön át cserépben a mirtus-fát. Annyiszor kértelek és nem vetted föl soha, mindig azt mondtad: ez már nem a menyasszonyi, ez most már a halót ti ruhám, és azzal ne játszszék az ember. Utolsó időben már látni sem szerettem, mert ahogy ott lógott, fehéren mindig a halálodat juttatta eszembe és azt a napot, arnikor föladják rád a vénasszonyok. - Miért vetted föl ma? Ha az ember olyan súlyos betegen fekszik, mint én feküd tem s nem tudja, hogy meggyógyul-e újra, sok minden motoz ám a fejében. Borzasztóbb ám a halál, mint ahogy hi' szik, óh, nagyon keserves. Beárnyékolja a világot, elfújja mind a lángokat, egyiket a másik után, amelyek olyan vigan és oly szinesen lobognak körülöttünk, kialszik a fény a férj és a gyemmekek nyájas szemében, és minden besötétül, de a szivben világot gyújt, ott minden megvilágosodik, és az ember sokat lat, nagyon sokat, amit nem szeret látni. Tudtommal nem követtem el semmi rosszat. Isten utján jártam, rendben tartottara a házat, ahogy lehetett, téged és bátyádat istenfélelemben neveltelek föl, apátok keserves, verejtékes szerzeményével hiven sáfárkodtam, de azért pénzemből mindig jutott egy fillér a szegényeknek is, és ha néha eluta-