Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

- 10 / Leonhard: Ne légy gyerek! Es még egy bizalmas kérdést. Az apád ezer tallérja még mindig a patikáriusnal van? Klára: , Nem tudok róla semmit. Leonhard: Semmit, ilyen fontos dologról? Klára: Itt jön az apám. Leonhard: árts meg hát. A patikárius a csőd szélén all, azért kérdeztem. Klára: A konyhába kell mennem, /el/ .ueonhard: /egyedül/ Akkor itt már nem néz ki semmi! Viszont azt sem hihetem, mert Antal mester olyan ember, hogy ha véletlenül egy betűvel többet vésnének a sírkövére, addig járna haza a lelke, a mig ki nem vakarná, mert tisztességetelen dolognak tartaná, hogy többet kapjon az ábc-bol, mint amehnyi megilleti. ötödik jelenét. Antal mester: /belép/ Jó reggelt, pénztaros ur! /leveszi kalapját és fölteszi gyapjusipkáját/ Megengedi egy öreg embernek, hogy sipkát tegyen a fejére. Hát már tudja? Leonhard: Antal mester Leonhard: Antal mester: Leonhard: Antal mester: Már tegnap este óta. Tegnap estefelé a mikor a halott molnárhoz mentem, hogy utolsó alkalmatosságához mértéket vegyek neki, hallottam, hogy egy pár jó barátja nagyon szidta a pénztaros urat. Mindjárt gondoltam magamban: Leonhard semmi esetre sem törte ki a nyakát. A halottas háznál aztán meghallottam a többit az egyházfitól, a ki előttem jött oda, hogy vigasztalja az özvegyet és mellesleg leigya magát. ás Klárikának mégis tőlem kellett megtudnia. Ha magát nem hajtotta, hogy megszerezze ezt az örömet, miért hajtott volna engem? En a házamban csak olyan gyertyát gyújtok, amelyik az enyém. Akkor aztán tudom, hogy nem jöhet senki, aki elfújja, éppen a mikor legjobban gyönyörködühk benne. űsak nem gondolhatta rólam? Nem gondolhattam? Az úrról? Vagy bárkiről? Én meggyalulom a deszkát a szerszammal, de sohasem az embereket a gon-