Raugul, Rudolf Davidovich: A színpadi arcfestés; Fordította:Balogh Pál; Q 709

- 12 hozzátartozik alkotó munkájához. A legnagyobb kifejező erővel rendelkező művészeti eszköz ez, amely elősegiti a szinászt abban, hogy alakitását minél teljesebbé és sokoldalúbbá tegye. A szinpadi arcfestés első, kezdetleges formái azokkal az álarcokkal együtt születtek meg, melyek az ősember mágikus és animisztikus vallási szertartásaiban szerepeltek. Ilyenek a különféle szertartásokkal kapcsolatosan használt táncmaszkok,is sőt az amerikai indiánok "mágikus" arcfestése is. /4. és 5. ábra/ A szertartások "előadása" a fejlődés során jellegzetes "szinházzá" alakul át. A szinpad keletkezésével együtt pedig kialakulnak azok az eljárások is, amelyeknek a segítségével a szereplők és résztvevők arcát elváltoztatják. Először is "kölcsönveszik" a szertartáshoz szükséges arcot és arckifejezést maszk alakjában, amely kultikus jelentőségét bizonyos mértékben megőrizte mind a mai napig magarixták a nézők és szereplők számára, /ő.ábra./ A fejlődés további során minden egyes szinpadi rendszer kialakítja a maga különleges maszkjait és arcfestési módjait. A maláji msazkxsziHkxxkxxxpiz^ halotti kultuszból kialakult maszk-szinházban pl. a szereplő arcát kezdetleges, tojásdad deszka takarta el. Erre a maszkra elnagyolt arcvonásokat festettek: szájat, szemet és orrnyilást. A kezdetleges maszkokra igen jellemző a leningrádi Antropológiai és üthnográfiaia Muzeumban őrzött példány, amely egy tök feléből készült. Ez már átmenetet jelent a lapos álarcból a háromdimenziós, fából faragott maszk felé. Már belül is ki van mélyitve az arc teljes eltakarására. A maszk belső részébe keresztben álló falécet erősitenek. A szinész ezt fogai közé veszi s igy tartja az álarcot, miközben szövegét egy másik személy, a szöveg-olvasó mondja. A hindu szinházban a Katakali-nak nevezett misztikus előadásokban a szinászek arca olyan különleges maszkká alakul, amely nem ismer mimikát.