Dr. Hevesi Sándor: A szavak dramaturgiája Q 705

- 18 szavait romantikus színekbe :«.rtjuk, odavész minden drarmi energiájuk, és ez az oka, hogy a Franciaországon kivül, ahol a legi i nagyobb drámair'nak tartják, sehol eem t udott igazan gyökeret verni, holott az egész egyetemes dráíaairoöalsaban 5 az egyetlen tisztán klasszikus drámai r á a görögöket ie beletudva, akik tömérdek epikai, retorikai és lirai elemet gyúrnak bele dr.ja.akba. baci ne lineáris, rajzszerii, színtelen szavakon épülő drámai módszere belső szükségszerűség volt n«la, az o élményének parancsa, nert lélektanilag bonyolult emberi valsagskat csakis a legvilágosabb, legközönségesebb szavakon at lehet dramatizálni. Ifinél inkább a lélektani folyamat tölt ki egy embert a drámában, annál ejyaz<rübbnek, tárgyiasabbnak, mondjuk ki bátran: trivlálisabbnak kell lenni a szóbeli kifejezésnek. A szóképek, metaphorák, hasonlatok nagyon alkalmasak arra, ho^y tuzbeborult, lánggal égő lelkek tükörképei legyenek, de egy következetes, finom éo fokozatos lélektani fejlődést reménytelenül elhomályosítanának és elborítanának. Hogy csakugyan ijy all a helyzet, arra döntő és cáfolhatatlan bizonyságunk van, mert ez a lineáris drámai csoda megismétlődött a drámairodalomban, s van a AIX. században i olyan drámaírónk, aki a lélektani drámát a köznapi élet szürke szavaival segítette fül a fejlődés tetőfokára. Csakhogy Ibsennek több szerencséje volt, mint Kacine-nak, prózában irt s abból a mi dennapi ez kincsből merített, amelyet nemzetközinek is lehet nevezni, amely mindenütt egyforma s könnyen fordítható mas nyelvre. Ibsennek e-.t a köznapi beszédét solcaig félre is értették és félremagyarázták. Naturalista drámaírónak nevezték, valóság fotográfusának, aki :ilnden szépítéstől és kendőzéstol irt zva, a legközönségesebb, a legkonvenolonálisabb, a legigazabb nyelven fejezi ki magá't. üz természetesen optikai osalcdas volt. Ibsen szódialektikája nemcsak hoszándékos és kiszámított, hanem min-