Solt Andor: Színház- és drámatörténetünk 1850-1896; Q 689
- ló 6 A meiningeniek csak három szerző darabjait játszották; Shakespearet, p,chiliért és Klesitet. Játékstílusukat a következőkben lehet jellemezni; 1, Tiszteletben tartották a mü szövegét, a külsőségek csak eszközül szolgáltak az irói mondanivaló lényegének kidomboritására. 2. az előadásban a realista összjátékra fordították a fő gondot. 3« A színpadképben, a- kosztümökben, a felszerelésben a legaprólékosabb, tudományosan igazolható történeti hűségre törekedtek. 4. A tömegjeleneteket individualizálták, a statiszták nem a rendező intésére mozgó bábok, hanem egyénien játszó némaszereplők voltak. 5. Az olvasóprébákon a színészek megvitatták a darabot. Minden színésznek elejétől végig ismernie kellett az egész darabot. A próbákat kezdettől fogva kosztümben tartották, A meiningeniek játékstílusa Európa-szerte uj ösztönzést adott a realista színjátszás megerősödésére« a hiba csak az volt, hogy követőik lassanként a kellékre, a kultúrtörténeti naturalizmusra helyezték a fősúlyt. 3« Paulay nem utánozta szolgailag a meiningeniek stílusát, csak azt vette át tőlük, ami saját törekvéseinek megfelelt. Alkotó dramaturg volt; mély esztétikai-dramaturgiai-irodalmi műveltsége teremtő képzelettel párosult, amihez még erősen gyakorlati érzéke járult, a gyakorlatot egységbe forrasztotta az elmélettel« A szinházat nem az Íróasztal mellől, hanem a színpadról irányította; egy személyben volt igazgató, dramaturg? rendező. De vállalta is mindenért a felelősséget - az egyszemélyes vezetés elvét honosította meg, ugyanakkor elgondolásait megvitatta munkatársaival, akikkel rendkívül diplomatikusan tudott bánni. Erős egyéniség volt, a klikkszellemet kíméletlenül üldözte, nem tűrte a sztár-rendszert, . kialakította a jól összehargolt játékegyüttest. igyekezett a megfelelő embert a megfelelő helyre állítani. Rendezői elveit három pontban foglalhatjuk össze : 1. a színjáték célja az irodalmi érték közvetítése, a szinszerüség és a költőiség kölcsönhatásban állnak egymással, egyik sem rendelhető a másiknak alá. 2. A színjátszásban és a rendezésben a realizmusnak kell érvényesülnie, A színészet elmélet e e„ főiskolai jegyzetében olvashatjuk; "A színész feladata a költő fantáziájából támadt emberi