Solt Andor: Színház- és drámatörténetünk 1850-1896; Q 689

győző, mert sipolyait nem a történeti valóságnak megfelelő tulajdonságai alapján akarja meggyülöltetni, hanem azzal, hogy szitkozódó utcabetyárnak ábrázolja. Nagy kár, hogy Jókait a Bach-korszak szinpadi divatja ilyen helytelen irói eszközök használatára csábitotta. A kritikusok, élükön Gyulaival, alapo'san ki is haszhálták Jókai eszmei-müvészi gyengeségeit, s kapva-kaptak azon, hogy a darab ürügyén Dózsa emlékén is üssenek s minél talpnyalóbbak legyenek az arisztokráciávalszemben«, 186o-ban irta Jókái A szigetvári vértanu

k cirnü hazafias drámáját Ebben már nem követett el olyan kirivó hibákat, mint a Dózsa G

yörgy-ben. Igaz, hogy a történelmi összefüggéseket ebben a darabban sem tudta egész mélységükben feltárni, de a szigetvári hősök patriotizmusát, áldozatkészségét szivből jövő liraisággal dicsőitette. A darabon meglátszik, hogy olyan időpontban készült amikor egy nyilt elnyomástól sötét évtized után a nemzet - a külpolitikai-viszonyok megváltozása következtében - újra szabadabban kezdett lélegzeni. A renegát szelin sorsa azt látszik példázni, hogy a hazaárulás bűnére nincsen megbocsátás - ez a tanulság az adott időpontban nem véletlen célzatosságnak számitott. Jókainak ez a drámája hosszú időre a Nemzeti szinház alkalmi ünnepi darabjává vált; Anna - a hazáját öntudatosan szerető, önfeláldozó magyar nő - szerepében Jókainé Laborfalvy Róza pályájának egyik legnagyobb sikerét aratta«. \