Krisztyi, Grigorij: Sztanyiszlavszkij operai munkássága; Q 665
- 6 felajánlotta névé lyes volt az ifjúsághoz .Szabadságidejére msgtexxarfcfcxinsn«: künk nüHVisk, hogy rendelkezzünk lakásával, melyében a próbák is folytak egészen váratlan halála nap jáig,Magas követelményeket támasztott a fiatal színészekkel és rendezőkkel szemben és g- akran nem fogadta el amit produkáltak,de ugyanakkor a legmelegebb hangon irt Sztanyiszlavszkijnak az elő£öA adással kapcsolatos munkáról, rendkívüli módon dicsérte még a legkisebb sikert is, Szobinov halálát /1934. október 14./ Sztanyiszlavszjij ugy- fogadta, mint a művészet, mint a vezetése alatt álló szinház igen nagy veszteségét. A Don PasqualefcSztanyiszlavszkijnak már Szo\ binov halála után mutatták be a stúdió termében.Először Sztanyiszlavszkij a rendezők és szinészek munkáját igen melegen fogadta.A stúdióbeli bemutatón örömkönnyeit törölgette, s ezt mondta, hogy végre érzi,munkája halála után is élni fog.Mindenkit diadallal üdvözölt,De ahogy mélyére nézett a munkának, észrevette, hogy nem elég mélyek a gyökerek^s menet közbea elkezdte átdolgozni az előadást. A szinészek most már nem hittél; abban, amit előzőleg csináltak s ettől az előadás az első időben teljesen szétesett, koszt antyin Szergejevics nagyon szenvédett amiatt, hogy az előadásból az a jó is elvesz^Aft, ami előzőleg megvolt benne. Sztanyiszlavszkij a próbákon elmélyítette az előadást. "Nekünk nem kellenek rövidéletű,gyorsan letűnő előadások - mondta. - Egyszer s mindenkorra kell alkotni ."