Gorcsakov, Nyikolaj: A színházi előadás rendezése; Q 603

- 29 törekedjék, hogy a szinész mindent megértsen a szerepében. A rendező egyéni foglalkozásai a színésszel nagyban hozzásegíti őket ahhoz, hogy a gyakorlatban is megtalálják a szereplő személy magatartásának jellegét. Az alak ama közös karakterisztikája, amelyben ilymódon a rendező és a szinész a darab megvitatása során megegyeztek, csak. kiindulási pontul szolgálhat az alak szövegének és cselekményeinek további elemzéséhez. Amikor a rendező azt kezdi követelni a színésztől, hogy az emberi jellem bizonyos meghatározott sajátosságait elevenítse, testesítse meg a szerepben, akkor ezt mondja: Önmagától kezdjen dolgozni az alakon, magából kiindulva keresse a megoldást." Erre gyakran igy válaszol a szinész: "Hogyan dolgozhatnék önmagamból kiindulva ezen a figurán, amikor hozzám egyáltalában nem közelálló az a felfogás, amellyel a hős ehhez, vagy ahhoz a kérdéshez viszonyul? Például, én sohasem tudnám megölni a szeretett nőt, ugy, ahogy Karandisev megöli Lariszát." Ilyen esetben rá kell vezetni a szinészt arra, hogy gondolkozzék, fantáziáljon azon, milyen körülmények között alakulna ki benne egy ilyen "karandisevi" élet-szemlélet, az emberek iljren szemlélete. Az alakitás nemcsak a jellem belső vonásaiból tevődik össze, de megnyilvánul a külső jelekben, az úgynevezett külső karakterisztikában is. . Aligha lehet felsorolni a külső jellegzetességek valamennyi jelét« Számtalan sok van belőlük. Arra hívjuk fel itt a figyelmet csupán, hogy például a sánta embert alakító szinész nem fog az egyik percről a másikra, hirtelen "megsántulni". Az ember külső karaktere elszakithatatlanul összefügg belső életével, s igy ennek, vagy annak a külső jellegnek feltétlenül meg kell, hogy legyen a belső, logikus és nem felületes,mechanikus alapja. Az alakitás külső karakterén, ennek vonásain majdnem éppen olyan bonyolult munkát kell végezni, mint a személy jellemének bármely belső vonásán, A külső vonásokat hosszasan kell gyakorolni, trenirczni, egészen addig, amig megszokottakká, az adott alakLtáshoz, az adott személyiséghez szervesen hozzátartozóvá nem lesznek. A külső karakterisztika a színpadi kifejezés hatásos eszköze. Mégsem tanácsoljuk azt, hogy a rendező visszaéljen ezzel az eszközzel, hacsak nem követeli meg ezt tőle valami különleges szükség vagy pedig nem irja ezt elő számára a szerző külön utasítása. Mindig gondoljunk arra, hogy még egy egészen egyszerű kis pooak is /műszakilag könnyen megvalósítható/, még ez is jelentős munkát kiván meg a szereplőtől és a rendezőtől ahhoz, hogy ezt a 1/3984, - Pné