Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

[ - 43 - t ered, s te ezekben az ábrándozásokban eled ki a filmen látott fantazmagóriák® roncsait... S mit gondoltál ki már megint? Nos, mondd! Nina

: /nevetésben tör ki/ Megijedtél, Krésó? Mi? A biró elvtárs félti a reputációját! - Hát látod, én egyáltalában nem félek! Egyáltalában nem! Krésó

: Ugyan mitől kellene félnem? De hát szedd össze magad! Beszélj! Nina

: /hisztérikusan felkacag/ /A betegszobából kilép Mirko Bérics és Vilma Kárász/ Vilma

: /idő előtt megöregedett asszony. Higgadt, gondterhelt. Habár a családban minden szálat Ő tart a kezében, amint hogy ő vezeti a háztartás pénzügyeit - két eset kivételével, amikor a társbárlőnőről esik szó, vagy amikor a férjét védelmezi - soha nem emeli föl a hangját. Sőt, "szép és elragadó öreg legényének" jelenlétében valósággal alázatos, szerelmes bakfissá válik. Ezt a szerepet nem játssza meg: a férje iránt érzett szeretet - aki annakidején neki ajánlotta a verseskönyvét - életének alap pillére. Férjét, ezt a gyakorlatiatlan nagy gyereket, akinek tehetségében soha sem kételkedett, szemraellátható

an a saját édes gyermekeinél is jobban szereti. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy férjét csupán altruizmusból szereti: nagyon is szüksége van rá, nélküle nyilvánvalóan nem fejlesztette volna ki képességeit s az életnek semmi értelmét sem lelné. - Béricshez/ Nem és nem, Mirkó, az ember életében kell bizonyos kegyeletnek lenni... /Ninához/ Ez neked is szól, Nina! ...A nagynéni haldoklik, te pedig ugy kacagsz, hogy reng belé az egész ház. Igazán szégyelhetnéd magad! Hozd ki inkább a kötést, meg a szemüvegemet, a szobában felejtettem... /Krésóhoz/ most oly édesen alszik, hogy még a légy zúgását is hallani...